Idén huszadik alkalommal ült össze a Világ Év Autója (World Car of the Year) díj zsűrije, hogy eldöntsék, melyik modellújdonságnak adják az Év Világ Luxusautója címet. A harminc országot képviselő mintegy száz szakújságírónak tizenhárom típus közül kellett kiválasztania előbb az öt döntős modellt, majd azok közül, egy következő szavazási körben az abszolút győztest.
A teljes listán három Mercedes-Benz (E-osztály, EQE SUV, és CLE), a Lexus LM luxusbusz, az Ineos Grenadier offroader terepjáró, a BMW 5-ös széria, valamint hét kínai autó (HiPhi X és Z, Hongqi E-HS9, Voyah Free, valamint NIO ES6, ES7 és ET7) szerepelt.





A kínai gyártmányok túlsúlya meglepő, de a piac hagyományos szereplői fellélegezhettek: a müncheni és stuttgarti autók mellett a Toyota prémium ágazata kapott esélyt a végső győzelemre – amely eséllyel pedig végül a bajorok nagyautója tudott élni, így a 2024-es modellévben a BMW 5 a világ legjobb luxusautója.
Az utóbbi években elkerülte a BMW-t ez a szerencse, korábban azonban aratott rendesen a márka: 2006-ban az övék lett az abszolút legjobbnak járó Világ Év Autója cím, majd 2014 és 2018 között minden évben volt BMW a végső győztesek között, sőt, 2014-ben két díjat is elhoztak.
2014 | BMW i3 | A Világ ÉV Zöld Autója |
BMW i3 | A Világ ÉV Autóipari Formaterve | |
2015 | BMW i8 | A Világ ÉV Zöld Autója |
2016 | BMW 7 | A Világ Év Luxusautója |
2017 | BMW i3 | A Világ Év Városi Autója |
2018 | BMW M5 | A Világ Év Sportautója |
2008 | BMW 118d Efficient Dynamics | A Világ ÉV Zöld Autója |
2006 | BMW 3 | A Világ Év Autója |
A BMW tavaly májusban mutatta be az új generációs 5-ös szedánt, valamint annak tisztán elektromos változatát, az i5-öst. A lépcsőshátú modellekhez idén februárban csatlakozott a kombi kivitel, a BMW 5 Touring.