Még az év vége előtt két apró villanyautóval rukkolhat elő a Fiat, és ebből az egyik egészen biztosan crossover lesz, méghozzá városi – de hogy A- vagy B-szegmens, azt egyelőre nem tudni. Alighanem az utóbbi, mivel a hírek szerint Lengyelországban, a Jeep Avengerrel közös gyártósoron készül majd, és az azzal azonos e-CMP platformot használja.
Szintén a B-SUV szegmens mellett szól, hogy ez jelenleg Európa második legkeresettebb méretosztálya, rögtön a C-SUV mögött.
A márka vezetősége már korábban sem zárkózott el attól, hogy a Pandával pótolja a Puntót, amely ugyan hagyományosan egy számmal nagyobb volt nála, ám a Panda esetében nem kell magyarázni a crossoveresítést, hiszen mindig is robusztus jármű volt, főleg ikonikus 4×4-es kivitelében. Ennek a hagyománya élt tovább a második és harmadik szériában az off-road-stíluselemekkel megfűszerezett Panda Cross és Panda City Cross modellek jóvoltából.