Soha nem volt sok értelme a Toyota Aqua kisautónak, hiszen csak annyiban tudott többet a Toyota Yarisnál, hogy az Aquából eleve csak hibrid verzió létezett, ezért vásárlói ugyanúgy hirdethették környezetbarát szemléletüket, mint a Prius-ügyfelek. Ennek ellenére Japánban a forgalmazása tíz évéből hármat az abszolút eladási ranglista élén töltött, így amikor ideje volt nyugdíjazni, fel sem merült, hogy utód nélkül vonuljon vissza.

Három liter alatt fogyaszt a Toyota kisautója 1

Az első generációs Toyota Aqua úgy nézett ki, mint egy megnyújtott Toyota Aygo. A most bemutatott, második széria már Yaris-osabb

Most bemutatkozott a második generációs Aqua, amely hosszabb, nehezebb és tágasabb a Yarisnál, de nem is ez a legfontosabb ismérve, hanem hogy különleges akkumulátor-technológiát vezet be a piacra.

A hagyományos nikkel-hidrogén akkumulátorok esetében az elektrolitban úszó anód és a katód között egy elválasztó, szigetelő réteg húzódik. Ezt a csomagot két oldalról egy-egy áramgyűjtő réteg fogja közre, majd ezt a többrétegű szendvicsszerkezetet helyezik el az akkumulátorcellában. A bipoláris nikkel-hidrogén akkumulátorban ezzel szemben az áramgyűjtő egyben az akkumulátorcella falaként is szolgál.

Három liter alatt fogyaszt a Toyota kisautója 2

A köztes rétegek kiiktatása mintegy 40 százalékkal csökkenti az akkumulátor helyigényét, a technológiának azonban nem ez az egyetlen előnye: a rendszeren nagyobb áramerősség folyhat át, ezért a teljesítménye nagyságrendileg 50 százalékkal nagyobb, mint egy azonos számú cellából álló, hagyományos nikkel-hidrogén akkumulátoré. Ez a két technológiai előny együttesen azt jelenti, hogy a bipoláris akkumulátor azonos méretben kétszer akkora teljesítményre képes, mint egy előző generációs egység.

Három liter alatt fogyaszt a Toyota kisautója 3

A felhasználó szempontjából ez egyrészt dinamikusabb gyorsítóképességet, és jobb gázreakciót, másrészt azonos akkumulátor-térfogatra vetítve nagyobb kapacitást, ezáltal hosszabb tisztán elektromos hatótávolságot jelent.

Egy modern Toyota öntöltő hibrid már a jelenleg alkalmazott akkumulátortechnológiával is képes az üzemidő jelentős részében kizárólag villanymotorja segítségével haladni, az Aqua esetében pedig még kedvezőbb lesz ez az arány, és ezzel párhuzamosan még tovább csökken a hajtáslánc üzemanyag-fogyasztása és károsanyag-kibocsátása.

Három liter alatt fogyaszt a Toyota kisautója 4

A technológiát a világon elsőként alkalmazó, második generációs Toyota Aqua mintegy 20 százalékkal takarékosabb elődjénél, a globális WLTC norma szerint mért, vegyes üzemű átlagfogyasztása mindössze 2,8 liter/100 km!

A bipoláris nikkel-hidrogén akkumulátor nagyobb teljesítménye egyéb előnyökkel is jár. Az Aqua például alapfelszerelésként kínálja a 100 voltos fedélzeti váltóáramú elektromos csatlakozót, amelyről gyorsan tölthetők a mobiltelefonok, vagy működtethetők elektronikus készülékek. Sőt, áramszünet esetén az autó vészhelyzeti áramfejlesztő üzemmódba kapcsolható, és ilyenkor akár 1500 W teljesítményű háztartási berendezések – vízforralók, hajszárítók vagy szerszámok – üzemeltetésére is alkalmas.

Három liter alatt fogyaszt a Toyota kisautója 5

Emellett az Aqua az első olyan Toyota, amely alkalmas az egypedálos vezetésre: Power + üzemmódban olyan erőteljes (az előző generációs rendszernél akár kétszer intenzívebb) lassításra képes a regeneratív fékrendszer, ami a hétköznapi forgalmi helyzetek túlnyomó részében szükségtelenné teszi a fékpedál használatát.

Ráadásul az Aqua elektromos összkerékhajtással is rendelhető: az E-Four rendszerben az első kerekeket hajtó öntöltő hibrid hajtáslánc kiegészül egy további villanymotorral, amely közvetlenül a hátsó kerekeket hajtja meg.

Három liter alatt fogyaszt a Toyota kisautója 6