Többen is észrevették, hogy a Tesla észak-amerikai online konfigurátorából a fizetési opciók közül eltűnt a bitcoin. Az autógyártó a közelmúltban, március végén vezette be ezt a lehetőséget, ami egy csapásra az egekbe tolta a kriptovaluta árfolyamát. Már akkor sokan összefüggést véltek felfedezni az innovatív kereskedelmi szolgáltatás bevezetése és az azt kevéssel megelőző tranzakció között, amelyben a Tesla másfél milliárd dollár, azaz mintegy félbillió forint értékben vásárolt be a virtuális fizetőeszközből…

Ugyanezek a hangok most sem maradnak csendben: bár Elon Musk hangsúlyozta, hogy a fizetési opciók közül azért vették ki a bitcoint, mert számos ügyfelük és szakértők is sérelmezték annak környezetszennyező mivoltát, sokan más motivációt látnak a háttérben.

Már csak igazi pénzért kapsz Teslát 1

Fizetés bankkártyával, fizetés átutalással – a bitcoin már nem opció az online rendelési felületen

Előbb lássuk a környezetszennyezést. A bitcoin egy banki hálózatokon kívül, kizárólag a virtuális térben létező fizetőeszköz, amelyet a blokklánc (block chain) technológia segítségével hitelesítenek. A technológia lényege, hogy az egyes személyes számlákra, illetve tranzakciókra vonatkozó információkat nem egy központi szerveren, hanem megosztva, több száz, ezer vagy tízezer számítógépen tárolják, így lehetetlenné válik mindennemű manipuláció. Ezeknek a számítógépeknek a fenntartói anyagilag érdekeltek a rendszer működtetésében, mivel időnként kisebb összegekkel jutalmazza tevékenységeiket a bitcoin. Ezért egyre többen működtetnek valóságos számítógépfarmokat, annak reményében, hogy minél több bitcoint sikerül “bányászniuk”, ahogy ezt nevezik. Ezeknek a számítógépeknek az áramfelvétele azonban globális szinten hatalmas: ma már ott tartunk, hogy a bitcoinhálózat működtetésébe befogott számítógépek összfogyasztása meghaladja Argentína teljes éves áramfogyasztását.

A bitcoin tehát kifejezetten káros a környezetre, érvelnek sokan, Elon Musk tehát jól teszi, ha szakít a céggel. Az viszont valószínű, hogy az új bejelentés nyomán csökkenni fog a bitcoin árfolyama – ezzel néhány hónap leforgása alatt másodszor szólhat bele durván a pénzpiac működésébe a Tesla, és ezt sokan nem fogják jó szemmel nézni. Annál is gyanúsabb a dolog, mivel Elon Musk számára aligha volt újdonság a bitcoin energiaigényes működése, így indoklása sokkal inkább kifogásnak, mint valódi aggálynak hangzik…