Jön a négyliteres, nyolchengeres turbómotor a Lexusnál: ezt olyan sokszor hallottuk már az elmúlt években, hogy lassan belefásulunk. Bízunk benne, hogy a farkast kiáltó pásztorfiú meséje ezúttal is igaznak bizonyul, és amikor már csak legyintünk a hírre, valóban megjelenik a márka új, félelmetesnek ígérkező sportmotorja.

Három sportmodellel erősít a Lexus 1

Lexus LC-F (grafika: bestcarweb.jp)

Eredetileg 600 lóerős teljesítményt prognosztizáltak az új generációs sportmotornak; a japán Best Car magazin szerint ezt több mint 10 százalékkal túl is fogja szárnyalni az erőforrás. A most becsült 670 lóerő a luxus-sport szegmens abszolút első számú szereplőjévé teheti a Lexust, akár az LC túrakupéba, akár az LS luxusszedánba építik be.

A konkurencia V12-es motorjait is megszégyenítő teljesítményhez nyilván szélsőséges hangolású futóműre lesz szükség; a feladatot nehezíti, hogy nyilván a modellek kényelmét is meg kell őrizniük bizonyos szinten. Mindezt majd ősszel meglátjuk – legalábbis így tudják a japán lapok.

Három sportmodellel erősít a Lexus 2

A Lexus F modellek védjegye a kipufogó végcsövek egymás fölé csoportosítása

A két impozáns újdonság mellett egy felmelegített fogással is jelentkezik a Lexus: visszahozzák az IS-F kompakt sportszedánt. Nagy újdonságra ne számítsunk: nyilván az RC-F kupéban most is dolgozó 2UR-GSE ötliteres, nyolchengeres, 477 lóerős szívómotort kapja meg a modell.