A 2019-es Frankfurti Autószalonon mutatkozott be a Lamborghini hibrid hipersportautója, a Sián – melynek van már egy Roadster változata is –, ám az olaszok mindössze 63 példányt készítenek belőle, mindegyiket teljes mértékben a vevő elvárásai szerinti kivitelben. 

Ezek közül az első a karácsonyi ünnepek idején meg is érkezett az egyesült államokbeli Irvine-ben található kereskedésbe, a szalon előtt be is indították, majd betolták, aztán jött az ünnepi körítés. Masni, karácsonyfa a háttérben, ahogy kell. (Árcédulát azonban nem kap, ugyanis már előre eladták az összeset.)

Az Audi AG égisze alá tartozó Lamborghininél teljesítményrekordot jelent a Sián benzinmotorja a maga 785 lóerejével, ehhez jön még a 48 voltos, 34 lóerős villanymotor, így az együttes összteljesítmény 819 lóerő. Ilyen adottságok mellett meglepőnek már aligha mondható 350 km/órás csúcssebesség, pláne úgy, hogy a súly-lóerő arány is kifejezetten kedvező.

Most, hogy már 48 óra sincs hátra az évből, érkezik a számvetés ideje. A Vezessnek a Siánnal összefüggésben akad szép emléke – néhány hónappal ezelőtt ugyanis megépítettük a LEGO-változatát:

Forrás: Carscoops
Kép(ek) forrása: Lamborghini Newport Beach
Kapcsolódó címkék: Lamborghini lamborghini sián Sián