Tíz évvel az első modern Ghost bevezetése után itt a második generáció, amely hiába néz ki ugyanúgy, mint elődje, vadonatúj konstrukció: csak az esernyőket, valamint Emilyt, a márka szárnyas orrdísz-múzsáját vették át a korábbi modellből.

Az alapokat a Phantom és Cullinan esetében már alkalmazott alumínium térváz megfelelően módosított változata adja. A modelltől elvárt vezetési élmény érdekében a 6,75 literes V12-es motort teljes egészében a messze előre tolt első tengely mögé építették be, így a két tengelyt azonos tömeg terheli. Az új platform miatt a modell az eddiginél is hosszabb, 5546 mm-es (+89 mm), szélessége három centiméterrel nőtt (1978 mm). A tűzfal és a padló kialakításán is sokat módosítottak.

Rolls-Royce Ghost: mindene új, csak a dizájnja nem 2Rolls-Royce Ghost: mindene új, csak a dizájnja nem 3 

A motor a Rolls-Royce ismerős 6.75 V12-ese, amely egyedi vezérlést kapott. A legnagyobb teljesítmény  571 lóerő, a maximális forgatónyomaték 850 Nm, már 1600/percnél. A legfontosabb újdonság, hogy a Ghost mind a négy kereke hajtott és kormányzott. Ezeket ugyanaz a szoftver vezérli, ami a többi futóműelemet, beleértve a fejlett légrugózást is. Világújdonságként a felső keresztlengőkar külön csillapítót kapott.

A karosszéria borítólemezei szintén teljes egészében alumíniumból készültek, ezeket gyakorlatilag illesztési hézag nélkül rögzítik: négy szakember kézzel hegeszti össze a paneleket, így teljesen folytonos minden varrat. Az alumínium ajtókat robotok hegesztik, lézeres technológiával. Az alumínium nem csak a váz szilárdságát növeli, de a zajcsillapításban is fontos szerepet játszik.

Rolls-Royce Ghost: mindene új, csak a dizájnja nem 4

A Rolls-Royce-ok ajtaját jó ideje villanymotor zárja; mostantól azonban a nyitással sem kell fáradniuk az ügyfeleknek. A tökéletes csendről polírozott légkondicionáló csövek és egy mázsányi hangcsillapító anyag gondoskodik, de ezzel még nincs vége: összehangolták a beltéri komponensek saját rezgési frekvenciáját, valamint olyan légcsatornákat alakítottak ki a csomagtartóban, amelyek megelőzik az 507 literes üreg dübörgését.

Audiorendszerből is magas szintűt kap az új belépő Rolls-Royce: 18 csatornás erősítő, 18 hangszóró, 1300 W zenei teljesítmény gondoskodik a szórakoztatásról. Speciális elemek segítségével a teljes tetőkárpitot (amelyet egyébként továbbra is csillagok borítanak) egyetlen hatalmas hangszóróvá alakították át. Az aktív frekvenciahangolást két aktív mikrofon szolgálja ki.

Rolls-Royce Ghost: mindene új, csak a dizájnja nem 5

A tervezők nagy gegje az alulról megvilágított hűtőmaszk: a tradicionális rácsozatot húsz beépített LED borítja sejtelmes fénybe.

És ha már fényről van szó, mostantól akár a műszerfal is világíthat: a külön megrendelhető installációban 152 LED borítja fénybe az utas előtti panelt, tökéletesen megvilágítva a Ghost feliratot. A panel felületén 90 ezer lézerrel mart pont található, amelyen folyamatosan változó csillogással fut a fény.

Rolls-Royce Ghost: mindene új, csak a dizájnja nem 6

Tíz videón is megtekintheted a vadonatúj Rolls-Royce Ghost-ot; kattints ide a filmekért.

Forrás: Rolls-Royce
Kapcsolódó címkék: Ghost Rolls-Royce Rolls-Royce Ghost