Bár egy luxuslimuzin impozánsabb, valójában egy nagyteljesítményű sportautóban teljesedhet ki igazán egy márka szellemisége, legyen szó német vagy távol-keleti gyártóról. A Lexusnál az LS és az LC presztízsharcát ezért nyerheti az utóbbi: míg a limuzin boldogan csücsül babérjain (bár nem tiltakoznánk egy hibrid sportszedán gondolata ellen), a kupé körül folyamatosan zajlik a spekuláció, kabrióként, szupersportkocsiként képzeli el a világ.

Bár egy vászontetős LC is kedvünkre való volna, igazából az LC F-nek volna létjogosultsága, hiszen az alapmodellt eleve versenytapasztalatokat felhasználva fejlesztették ki.

„A japán Super GT szériában induló autók műszakilag teljesen különböznek az utcai modellektől, ugyanakkor a karosszéria aerodinamikája terén igenis építhetnek a versenypályán tapasztaltakra a mérnökök. Mégis, a GT3 és GT4 szériák jóval közelebb állnak a sorozatgyártású autóhoz. Az LC egyik prototípusával a nürburgringi 24 órás versenyen is elindultunk” – hangsúlyozta egy interjújában Szató Kodzsi, a Lexus LC projekt főmérnöke, aki szerint a Lexus versenycsapatának különleges felépítése is hozzájárul ahhoz, hogy a pályán bevezetett fejlesztések minél direktebb módon érvényesüljenek a szériamodellnél.

„A boxban nem versenymérnökök, hanem a gyártásban dolgozó szakemberek dolgoznak, így első kézből szerezhetnek benyomásokat. Kipróbáltunk például olyan, sorozatgyártásba szánt alkatrészeket, amelyek teljesen megváltoztatták a modell tömegeloszlását. Ezek nem váltak be az adott körülmények között, viszont rengeteg hasznos adatot gyűjtöttünk, ami felbecsülhetetlen értékű a jövőbeli projektek szempontjából.”

„Az LC projekt még nem ért a végére. Évről évre bevezetünk néhány meghatározó fejlesztést. Folyamatosan haladunk, soha nem ér véget a fejlesztés. A pontos részletekről nem nyilatkozhatok, de annyit elmondhatok, hogy az LC rendkívül fontos modell a Lexus számára. Még nem ért véget a projekt, várhatóak újdonságok.” – fogalmazott sejtelmesen az interjú során Szató-szan.

Forrás: Top Gear