1975-ben mutatkozott be a Párizsi Autószalonon a Ferrari 308 GTB, aminek népszerűsége nem csak a gyönyörű Pininfarina formatervnek köszönhető, hanem a 308-ashoz köthető számos filmszerepnek is. Sokkal kevésbé ismert felhasználási módja azonban a rallyzás, pedig néhány utcai darabot már pályafutása elején ilyen célokra alakítottak át, egészen pontosan 14 példány létezik. Ezek közül a 32419-es alvázszámú keres éppen új gazdát és nem holmi lelakott állapotban, hanem mai szintnek megfelelően felújítva.

A JMR Motorsport távolról sem múzeumban vagy eldugott gyűjteményben porosodó 308-as Ferrari-t újított fel, ezelőtt is javában versenyzett és remélhetőleg új gazdája is ilyen célokra használja majd. Megerősített futóművet, új ajtókat és motorháztetőt kapott, valamint AP racing fékrendszert és hidraulikus kéziféket.

9 fotó

Kovácsolt dugattyúkat és számos új alkatrészt építettek a 3 literes V8-as motorba, amivel teljesítménye már 297 lóerő. Ez nem tűnhet hajmeresztő számnak, de ennek a V8-asnak a gyárinál kb. 200 kilogrammal könnyebb, csupán 1,1 tonnás autót kell mozgatnia. Az autó mindössze 20 órát versenyzett a felújítás óta, így bőven akad még benne lehetőség, hogy valaki odacsapjon vele egy hegyi felfutó versenyen.

Ennek azonban borsos ára van, a Bonhams aukciósház 62 és 93 millió forint közötti összeget vár a Ferrariért.