Miskolc és környéke ad otthont április utolsó hétvégéjén az Országos Rallye Bajnokság második fordulójának. Akárcsak az első futamon Egerben, úgy a 22. Miskolc Rallye-ra is ellátogat az ORB mellett a Historic, a Rallye2 Bajnokság, valamint az ORC mezőnye is. A tavalyi évhez hasonlóan péntek-szombat lebonyolításban rendezik meg a versenyt, így vasárnap nemcsak a szurkolók, hanem a versenyzők is otthon tölthetik a május elsejét. Az elmúlt évekhez képest változás, hogy a hagyományosnak mondható salakmotor pályás prológ kikerült a programból. Pénteken délután, kora este a Felsőnyárád-Sajókaza és a Parasznya-Lyukóbánya pályák szerepelnek az útvonallapon. Az 5 és 5,7 kilométeres szakaszokon kétszer autózik a mezőny, a második körben pedig már a lámpasorok is felkerülnek majd a versenyautókra.



Ha a győzelemért nem is, de a dobogós helyezésért mindenképp harcban lehetnek a mitsubishis pilóták, Spitzmüller Csaba, Ifj. Vincze Ferenc és még az N csoportos Lancerrel versenyző Balogh János is! Spici és Balogh a saját tudása mellett a hazai pálya előnyében bízhat, míg Vinczét a fiatalos lendület repítheti az élmezőnybe. A fent említett 8 pilóta mellett igazi sötét lóként ott van még Kovács Antal, aki abszolút harmadik volt Egerben, egészen addig, amíg az AC pumpa meg nem hibásodott az R5-ös Fiestában. Miskolcon összesen 52 első osztályú páros áll rajthoz, de a viszonylag kis létszámú mezőny ellenére a győzelemért hatalmas csata várható majd, komoly derbi lesz a szezon második aszfaltos futama! További információk a Miskolc-raliról ezen a linken.
Meglesz Janika 10. győzelme?
A 22. Miskolc Rallye-val folytatódik a Magyar Rallye Bajnokság
Szoros küzdelem várható a bajnokság második futamán, Miskolcon. 8-9 páros is az abszolút győzelemért indul a különleges felosztású futamon.
4 fotó
