Minden vádpontban felmentették az esküdtek a többszörös bajnok autóversenyő Tony Stewartot, aki egy emlékezetes balesetben augusztus 9-én halálra gázolta verseny közben autója elé ugró ellenfelét. Stewart korábban három bajnoki címet szerzett a sprint carban, de győzött az IndyCar és a stock car (NASCAR széria) sorozatokban. A versenyzés mellett van saját csapata a NASCAR-ban.
Az augusztusi futamon Stewart és Ward autója összeütközött, aminek következtében a fiatal versenyző kiesett a futamból. Ezt követően a húszéves Ward kipattant versenyautójából, és a következő körben dühösen integetve a sárga zászló alatt köröző Stewart felé rohant, aki elgázolta a fiatalembert.
Ward családja Stewartot hibáztatta a halálos kimenetelű gázolásért, azt állítva, hogy a rutinos versenyző meg akarta leckéztetni gyermeküket, de elszámolta az ijesztésnél a távolságot.
Az illetékes kerületi főügyész azonban a nyomozás végeredményéről tájékoztatva elmondta, hogy a hivatalos szakvélemény szerint Stewart sem szándékosan, sem véletlenül nem követett el hibát a verseny során, felelőtlen vezetésről szó sem volt. A videofelvételt elemezve sokan arra jutottak, hogy Ward megragadta a mellette elszáguldó autó egyik légterelő lapját, aminek következtében az autó megbillent, és maga alá rántotta a fiatalembert.
Meglepő fordulattal azonban az is kiderült, hogy az áldozat, Kevin Ward Jr. szervezetében elegendő mennyiségű marihuána volt halála estéjén ahhoz, hogy az befolyásolja józan ítélőképességét – magyarul az aznapi versenyen erősen bedrogozva állt rajthoz.