Az új márkanév egyelőre nem nyilvános és a projekt vezetője a fejlesztés költségeiről sem közölt adatokat. A gyártást Kínába telepítik, helyi beszállítókkal működnek együtt és Kína után várhatóan Indiát célozzák meg egy újabb modellel.
Az olcsóautós kategória az autógyártás leggyorsabban növekvő szegmensei közé tartozik, szakértők szerint 2018-ban ebben a kategóriában világszerte 9,4 millió kocsit adhatnak el, ami megközelíti a teljes európai piacon értékesített autók számát. A Volkswagen céljai viszonylag szerények, az első időszakban évente 300 ezer darabos értékesítésre számítanak – mondta Demant.
A Volkswagen számára Kína az egyik legfontosabb piac, az ázsiai országban tavaly több mint hárommillió gépjárművet adott el, az idén pedig át akarja lépni a 3,5 milliós határt. A társaság tervei szerint a gyártás és az értékesítés gyors bővítésével 2018-ban már félmillió embert foglalkoztatnak majd Kínában. Az offenzíva ütemét mutatja, hogy a márkakereskedések számát a tavalyi 2400-ról 2750-re emelik 2014 végéig, vagyis átlagosan naponta nyitnak meg egy-egy új képviseletet.





