Veterán kerékpár-, motor- és autótalálkozót rendeznek szombaton a zuglói Velodrom Millenárison.
Azok, akik a múlt század divatja szerint öltözve érkeznek a helyszínre, kedvezményes áron vehetnek részt az eseményen. A legidősebb jármű, amely működés közben is látható – egy kétkerekű – 1 híján 110 éves!


Svájcból, Ausztriából, Németországból, Szlovákiából, Csehországból és Magyarországról várnak járműveket a több mint száz éves Velodrom Millenáris területén megrendezésre kerülő kiállításra. A fesztiválon felvonuló több mint 130 járműre kategóriánként szavazhatnak majd a látogatók – adták hírül közleményben a szervezők, akik szerint a kiállítás fő célja az időutazás, ezért a kiállítók mellett a helyszínre érkezőket is korhű öltözetben való megjelenésre biztatják.

A szeptemberi esemény főpróbáját áprilisban rendezték meg, akkor a közlemény szerint a látogatók szinte kivétel nélkül az 1900-as éveknek megfelelő ruhákat öltötték magukra. A programban szerepel autó- és motorverseny, illetve oldtimer kerékpár-bemutató.

Korhű öltözetben a felnőtt jegy 1000 forint, utcai viseletben 2500, a gyermekek 16 éves kor alatt ingyen vehetnek részt az eseményen.