Újraszabályozta a parkolási rendeletet a Fővárosi Közgyűlés csütörtökön, miután az Országgyűlés kedden törvényben már megadta az új szabályozás kereteit. A döntést a testületnek azért kellett mielőbb meghoznia, mert az Alkotmánybíróság megsemmisítette a korábbi szabályozást, és július 1-jéig adott haladékot egy új jogszabály megalkotására. A képviselők egyhangúlag, 62 igen szavazattal döntöttek a rendelet megalkotásáról, egyébként ingyen lehetett volna parkolni.
Az előterjesztő Ikvai-Szabó Imre (SZDSZ) főpolgármester-helyettes elmondta: a rendeletből kikerültek azon szabályok, amelyeket a törvény már tartalmaz (például a várakozás megkezdésekor minimálisan fizetendő díj vagy a pótdíj kiszabása és mértéke) és a korábbi hat helyett csak öt díjkategóriát tartalmaz.
Bár a törvény ezentúl a 95-ös benzin átlagárához köti a parkolási díjat, a fővárosi rendeletben továbbra is a BKV-vonaljegy ára alapján számítják a várakozási övezetekben a parkolási díjakat. A díjból kedvezményt kaphatnak a hibrid és az elektromos üzemű gépjárművek is, és a lakossági várakozási, illetve behajtási-várakozási hozzájárulás esetén nem kötelező, hogy a munkáltató legyen a gépjármű üzemben tartója, hanem elegendő, ha azt a munkáltató lízingeli vagy tartósan bérli.
A rendelethez elfogadták Wintermantel Zsolt (Fidesz) módosító indítványát, amely szerint a kerületi önkormányzatok saját rendeletükben a várakozóhelyek tekintetében a fizetési időszak kezdetét reggel 8 óra helyett 8 óra 30 percben határozhatják meg. A politikus kifejtette, amennyiben ősszel a Fidesz nyeri az önkormányzati választást, csökkentik a BKV jegyárait és így csökkentik a parkolási díjakat is.
Forrás: MTI





