Idén kerül sorozatgyártásba a világ első kétéltű busza, az AmphiCoach GTS-1. A Malta által épített járművet már három éve fejlesztik, mostanra pedig sikerült szériaéretté tenni.
Vízsugár-hajtással
Egyelőre a piacra kerülő modell részletes specifikációját nem hozta nyilvánosságra a Malta, de a prototípus az olasz Irisbus vázának és karosszériájának felhasználásával készült. Létezik két- és négykerék-hajtású kivitele is, belül ugyanakkor egy hagyományos turistabusz, klímával, tévével, mosdóval. A hajtásról Iveco közös nyomócsöves dízelmotor gondoskodik, választható 250 és 300 lóerős kivitelben, vízben viszont Jet-hajtással halad a jármű.
Jelenleg nagyjából 30 járműre van megrendelése a cégnek, évente nagyjából 12-öt tudnak legyártani, de ha megnő az érdeklődés, a termelést évi 50 darabra tudják növelni. Az AmphiCoach GTS-1 megfelel az összes európai zaj és emissziós előírásnak, megrendelhető bal és jobbkormányos kivitelben egyaránt. A busz ára nagyjából 280 ezer font, azaz 89 millió forint.
Magyar szál
Az első példány tavaly december 23-án épp egy magyarországi megrendelőhöz érkezett. A RiverRide Kft. tervei szerint a különleges járgány májustól szállít városnézőket a Lánchíd pesti hídfőjétől indulva, jelenleg még a szükséges engedélyek beszerzése a feladat.
Talán jót tenne néhány kétéltű busz a budapesti tömegközlekedésnek is. Képzeljük csak el, amikor a Dél-Pestről induló BKV busz a Lágymányosi hídnál behajtana a Dunába, majd több megállót beiktatva a rakpart mellett az Árpád hídnál újra visszatérne a szárazföldre!
Nem az AmphiCoach az első kétéltű turistajármű, hiszen Londonban is alkalmaztak már hasonlót.





