Az Audi új technikát fejlesztett ki a ráfutásos balesetek kockázatának mérséklésére. Az “Audi braking guard” fékezési segédrendszer az A4, az A6, az A8, a Q7, és az új Q5 modellekhez rendelhető.
Az “Audi braking guard” a radaralapú adaptív sebességszabályozó rendszer (ACC) része, amely a 30 és 200 kilométer/óra közötti tartományon automatikusan szabályozza az autó sebességét és az elöl haladó járműhöz mért távolságát, s ennek során az autó önműködő lassítására is képes.
Miközben az ACC tartja a beállított sebességet és távolságot a követendő autó mögött, és az hirtelen fékez, előfordulhat olyan helyzet, amikor az ACC automatikus fékezési funkciója már nem elegendő vagy lehet, hogy a vezető nem ismeri fel elég gyorsan a helyzetet.
Ekkor lép működésbe a vezetőt két lépcsőben figyelmeztető “braking guard”. Először egy hangjelzéssel egy időben kigyulladó vörös lámpa jelzi a veszélyt. Az elektronikus menetstabilizáló (ESP) ekkor a fékrendszert előzetesen magasabb nyomásszintre tölti fel. Ha megtörténik a fékezés a jelzés után, a nyomásemelés, mintegy 0,1-0,2 másodpercnyi időmegtakarítást eredményez, ami 130 kilométer/órás tempónál hét méternyi fékutat jelent.
Amennyiben a vezető továbbra is passzív marad, a második fokozatként az úgynevezett akut figyelmeztetés következik. Fél másodpercre lassítani kezd az autó, amitől legfeljebb 5 kilométer/órával csökken a sebessége, viszont a kísérletek szerint ilyenkor a vezető tekintetét ismét az útra fordítja és azonnal a fékezni kezd. Ezt a mozdulatot pedig a “braking guard? késedelem nélküli, teljes intenzitású fékezésként közvetíti. Ezzel csökkenhet a ráfutásos balesetek bekövetkezésének valószínűsége.
Nem az Audi az egyetlen aki, küzd a ráfutásos balesetek ellen, a Volvo és a Mercedes is elkészítette már hasonló rendszereit.

