4 fotó
A Mazda a 2006-os modellévre kissé felfrissíti kisautóját, a Mazda kettest. Japánban ez már korábban megtörtént, most az európai modellen volt a sor, amely a szigetországétól eltérő újításokkal módosult. A kompakt modell új első és hátsó lámpákkal gazdagodott.

[bekkep]Mindkét lámpatest a Mazda6-éra emlékeztet, átlátszó bura alá kerültek és minden egyes izzó külön foncsorban ül. Ezenkívül újdonság még, hogy kerekre cserélték a szögletes ködlámpákat és új formájú 15, illetve 16 colos könnyűfém felniket terveztek a modellhez.

Bár alig észrevehető változtatás, mégis másnak láttatja az autót a feketére fényezett C-oszlop. Ennek olyan hatása lenne, mintha az előtte és mögötte lévő üvegfelületek egyben lennének.

Az utastérben két új összeállítást választhatnak a vevők, az egyik tiszta fekete, a másik olívazöld és fekete. Átalakították a kormányon lévő gombokat a jobb használhatóság érdekében.

Nem változik a Mazda2 motorkínálata, továbbra is három benzines (1.25, 1.4, 1.6) és egy dízel erőforrással készül az autó. Az 1,4 literes dízelmotor vezérlőelektronikáját fésülték át a mérnökök, a dízel így teljesíti az Euro4-es emissziós normát.