



A Clio kupa történetében eddig győzelmet győzelemre halmozó Wébert ebben az évben eddig csak egyszer láthattuk a dobogó legmagasabb fokán, a hétvégi verseny tehát sorsdöntő lesz számára.
A másik márkakupa sorozatban, a MOBIL1 Opel Astra Classic Kupában is éles lehet a csata. Farkas László, az eddig nagyszerűen teljesítő tavalyi bajnok, óriási lépéseket tehet az újabb bajnoki cím elnyerése felé.
Persze a JB-s Astrásokról sem szabad megfeledkezni, akik szintén várományosai lehetnek bármely dobogós helyezésnek. Ahogy eddig, a kiskunlacházi rajtvonalon is ott lesz a vezess.hu Astrája.
Természetesen a népszerű márkakupák mellett a kis és a nagy túraautós, illetve a formula autós mezőny is rajthoz áll majd a hétvégén. A reptér betonján a Wankel-csoport néven futó Mazda RX-8 versenyautók is megteszik jópárszor a 4520 méteres versenytávot.
A verseny helyszíne megközelíthető Kiskunlacháza felől a Bugyi felé vezető úton, a vasúti átjáró után körülbelül egy kilométerre található kapun keresztül.
III. INTERSOFT KUPA, KISKUNLACHÁZA, 2005. JÚLIUS 1-3.
