GTA: San Andreas - autós izgalmak PC-n
Kedvencünk a BMX, jól képzett hősünk mindenre képes vele
Jellegzetes, de felismerhetetlen autónk vannak
5 fotó

Az év egyik legjobban várt játéka végre megérkezett. A Vice City-t néhányan még mindig nem unták meg és alig több mint két évvel később megérkezett a trónkövetelő, vagy inkább mondjuk ki: a trónfosztó. A Grand Theft Auto: San Andreas. A történet jóval szövevényesebb, a látványvilág fejlődött, a bejárható terület többszöröse az előzőnek és lehetőségeink sem olyan korlátozottak a cselekvésre, mint korábban.

A mese szerint Carl Johnson 5 év önkéntes száműzetésből tér vissza San Andreasba. A várost azért hagyta el, mert túl nagy volt a nyomás, a túl sok erőszak, bűnözés és korrupció kikezdte idegeit. A 90-es évek elején édesanyja halálhírére tér vissza a városba. A rendőrök még emlékeznek rá és persze régi cimborái sem felejtették el.

A küldetések száma majdhogynem végtelen, két hét hosszú játék után is tud meglepetést okozni a program. Feladataink során a városban kell különböző küldetéseket teljesíteni, ehhez teljes fegyver és járműarzenál áll rendelkezésünkre.

A felhasználható járművek száma korlátlan, a 90-es évek favoritja, a BMX is előkerül a garázsból. Fejlett tudásunk révén mindenféle kunsztok megoldására is képesek lehetünk a kétkerekűvel, mint annak idején a BMX banditákban.

Az autók szintén fejlődtek, ezt már az első pár kanyarnál észre lehet venni. Minden kocsinak egyedi felfüggesztése, eltérő úttartása és végsebessége van. Ráadásul az óriási terület egyben megszámlálhatatlan autómodellt is jelent. Minden kerületnek megvan a maga autóparkja. Akadnak persze átmenetek, de a gazdagabb vidékeken természetesen jobb, modernebb kocsik vannak, a gengszter környéken a low riderek a menők, a sima belvárosi forgatagban pedig több a családi és az üzletember autó.

Ennek ellenére lehetőségünk van arra, hogy egyedi kinézetűre varázsoljuk kedvenc kocsinkat. A lángolt festéstől, az ülés kárpiton át gumikat, felniket, lökhárítókat cserélhetünk minden kocsin.


A város egy teljes szociológiai tanulmány. Minden karakternek megvan a saját kis lelkivilága, reagál az eseményekre és valamilyen viszonya van akár hozzánk, akár a többi karakterhez. A korábbi részekben természetesnek vettük, hogy a rendőrök akadnak ránk, illetve a bandatagok kérdés nélkül nyitnak tüzet, miután rossz fát tettünk a tűzre náluk. Itt már civileket is fel tudunk hergelni. Kegyetlen világ, ahol mindig folyik a pixelvér.

Az első újítás, hogy enni kell. Ha nem eszünk, akkor hamar elfáradunk. Ha túlzásba visszük a zabálást, akkor akár el is hízhatunk, ami látványos változást hoz karakterünkön. Szépen kikerekedik a pocak, mint egy várandós kismamának.

Ha eljárunk edzőterembe, a felhalmozott zsírt izommá fejleszthetjük. Minél többet gyúrunk, annál jobb erőnlétnek örvendhetünk, így a sprintelés nem merít ki minket olyan gyorsan, és talán az utcai boxot is jobban bírjuk kicsit.

Már az előző részben is született megoldás a szexuális élet megjelenítésére, emlékezzünk csak vissza a kocsiban kurvázás nyikorgó élményeire. Az új részben inkább a futtatáson van a hangsúly, viszont a hivatásos lánykák mellett megismerkedhetünk jóravaló, elcsábítandó barátnő aspiránsokkal is.

Udvarolni kell nekik, virágot, ajándékot vinni, elcipelni őket szórakozni vagy vacsorázni. Persze mindegyik lánynak megvan a saját igénye és nem díjazza, ha egy elit étterem helyett pizzériába visszük el. Olyannyira nem, hogy képes azonnal otthagyni.

Olvassa el a teljes cikket az SG.hu-n!