



A Shell V-Power Racing Renault Clio Kupa hozta a várt párviadalt Makai és Wéber között. Mindketten egy-egy felfutást nyertek, de az összesítésből végül Makai került ki győztesen. Habár csak 71 századmásodperccel győzött Makai, így sorozatban megszerezte harmadik aranyérmét. A harmadik helyet Gál Szabolcs szerezte meg.
Vasárnap Farkas László ismét megnyerte az Astrák közötti versenyt, így a prológon aratott győzelmével együtt százszázalékos teljesítményt nyújtott a Mecsekben. Az ezüstérmet ezúttal Molnár Zoltán hódította el, mindössze fél másodperccel elmaradva a bajnoktól, a harmadik helyet ismét Szamosvári Béla szerezte meg.
A Clio kupában Wéber Gábor visszavágott vasárnap és elhódította Makai György elől az aranyat. Makai György az első felfutásban még maga mögött tudta tartani Wéber Gábort, ám Wéber a második felfutásban remek, 2:17,11-es időt futott, ez összesítésben 46 századmásodperccel volt jobb, mint a trónkövetelőé.
Ezzel megszakadt Makai győzelmi sorozata, ugyanis az utolsó hét aranyérem az ő nyakába került. Solti Attila szerezte meg a bronzérmet. A rali Trabanton nevelkedett Kőváry Barna a kiváló hatodik helyen zárta a futamot.
A hétvége egyetlen komolyabb bukását Vladár Tibor alkotta az első felfutásban, de szerencsére nem esett baja.
Szombati Astra eredmények
Szombati Clio eredmények
Vasárnapi Astra eredmények
Vasárnapi Clio eredmények
