25 százalékkal nőtt a Shell Hungary Rt árbevétele tavalyi teljes évben a 2003-ashoz viszonyítva. A társaság 171 milliárd forintos árbevételt ért el. A vállalat profitja is emelkedett, a 2003-as 3,3 milliárd forintot követően az elmúlt évben 3,4 milliárd forintot tett ki.

A töltőállomásokon működő élelmiszerüzletek forgalma egy év alatt 28 százalékkal nőtt, míg az üzemanyag-értékesítés volumene a tavalyi évben 21,6 százalékkal haladta meg a 2003-ast. Az eredmények közül Varga István, a cég elnök-vezérigazgatója kiemelte, hogy a Shell Hungary Rt. teljes járműflottája balesetmentesen közlekedett 2004-ben, több millió kilométert megtéve.

A Shell Hungary Rt. a kiskereskedelmi üzemanyag-értékesítés területén – a MOL Rt. mögött – a második legnagyobb piai szereplő Magyarországon, ami a külföldi társaságok közötti első helyezést is jelenti.

A társaság 183 töltőállomással rendelkezik hazánkban, ebből 47 jut a TolalFinaElf csoporttól átvett egykori Total kutakra. A Total hálózat integrációja tavaly decemberben a budapesti Fő utcai kúttal fejeződött be.

Varga István, a cég elnök-vezérigazgatója elmondta, hogy a Shellnél is kimutatható a bevásárlóközpontokban megnyílt benzinkutak ügyfélelszívó hatása. Mint elmondta, egy bevásárlóközpont vonzáskörzete igen nagy, ezért azokat az ügyfeleket is elcsábíthatja, akik csak tankolni nem autóznának el az adott töltőállomásra. Varga István hozzátette, hogy a Shell – a szerinte keményebb utat választva – továbbra sem az árban fog versenyezni, hanem a szolgáltatások minőségével kívánja megnyerni az ügyfeleket.

A Magyar Ásványolaj Szövetség (MÁSZ) adatai szerint a szövetség tagvállalatainak értékesítési aránya mostanra a korábbi 90 százalék feletti értékről 90 százalék alá csökkent a kiskereskedelmi üzemanyag értékesítésben.

Szintén a MÁSZ adatai alapján 2005 első negyedévében több mint 5 százalékkal csökkent a benzinforgalom hazánkban, míg a gázolajból nagyjából ugyanannyit értékesítettek a MÁSZ tagvállalatai, mint 2004 első három hónapjában.

Varga István a 2005-ös feladatok között említette az SAP-bevezetést. A Royal Dutch/Shell Group világszerte használni kívánja ezt a vállalatirányítási rendszert, amely a Shell Hungary Rt-nél jelenik meg elsőként a csoporton belül. A feladat nagyságrendjét és költségét jelzi, hogy a bevezetés akár többe is kerülhet a vállalatnál, mint a hazai Total kutak integrációja és átépítése az előző évben.