



A texasi Laredo-ban található tesztpályán a három E-osztályos Mercedes egyenként 20 ezer kört tett meg, ami együtt közel fél millió kilométernek felel meg ( 482 802 km). Ez egy autóra lebontva a Föld négyszeri megkerülését jelenti.
30 napon át éjjel-nappal rótták a köröket az autók, ahol leginkább a részecskeszűrő bizonyított, amit ilyen mértékű terhelésnek eddig még nem tettek ki. A gondozásmentes részecskeszűrők kifogástalanul teljesítettek.
Az autókat hat pilóta vezette, akik turnusonként váltották egymást. Köztük volt Bernd Mayländer, egykori DTM- versenyző is, aki mostanában a Forma-1-es Safety Carban tűnik fel. Egy menet minden pilótának 2 óra 10 percig tartott tankolások között, összesen 966 ilyen alkalom volt.
A karbantartási intervallumokat a műszerfali kijelző alapján állapították meg, és ezek során cserélték le a működéshez szükséges folyadékokat és a kopó alkatrészeket. Autónként 10 karbantartási munkát végeztek el a teljes útszakasz alatt. Az átvizsgálások alkalmával a 26 főből álló szerelőcsapat motorolajat, lég- és üzemanyagszűrőt cserélt.
A 2500-3000 köbcentis turbódízel kategóriában közel 20 rekordot állított fel az E 320 CDI, de három abszolút világrekordot is felállított. A 100 000 kilométeres, az 50 000 illetve 100 000 mérföldes távot rekord átlagsebességgel tették meg. Sorrendben 225.903, 225.456 illetve 224. 823 km/óra volt a járművek átlagsebessége.
A világrekord az FIA felügyelete alatt zajlott. A felügyelők maguk választották kis az autókat a DaimlerChryler sindelfingeni gyárában és küldték el leplombálva a teszt helyszínére.
