Új lámpáiról ismerhető fel a módosított Vel Satis
100 lóerős a Zoé 1,2 literes benzines turbómotorja
28 fotó
A Lagunán egyből, a Vel Satison kis gondolkodással észlelhető a modellfrissítés nyoma. Mindkét autó új lökhárítókkal, fényszórókkal és hűtőráccsal teszi érdekesebbé magát. Ennél azonban jóval fontosabbak a belső változások. A Laguna új csúcsváltozattal gyarapszik, ez egy kétliteres turbómotorral hajtott, 205 lóerős autót jelent.

A nagyobb Renault-k után a Lagunából is száműzik a hagyományos kéziféket, helyét automatikusan rögzítő fék veszi át. A kézifékkar eltűnésével felszabadult helyre rendelhetjük a Renault új navigációs és kommunikációs rendszerét.

A hagyományos előnyök mellett ez arra is képes, hogy vezeték nélkül kapcsolódjon a mobil telefonhoz, és megszólaltat MP3-as CD-ket.

A megújuló Vel Satisban szintén elérhető az új rendszer. A Vel Satisban is módosul a motorkínálat. A 2,0 literes turbómotor teljesítménye 170 lóerőre nő, nyomatéka 270 Nm-re gyarapszik. Vele együtt megújul a 2,2 literes dízelmotor.

Ha megvalósul a Renault tanulmánya, akkor a Zoé lehet a Renault válasza a smart fortwo-ra. A francia kisautó azonban nem kettő, hanem háromszemélyes. A csomagtartó közvetlenül a vezető mögött van, a harmadik utas az anyós mögé ülhet.

A Zoé mindössze 3,45 méter hosszú, mégis mindene megvan, ami egy modern városi autónak kellhet. A motortérben annál több is van. Az 1,2 literes Renault benzinmotor ugyanis turbóval szed össze még néhány lóerőt. Így pontosan száz lóerő lakozik a motortérben.