



Szerencsére a Peugeot nem riadt vissza ettől, és az 1007-tel bemutatja az első tolaójtós városi mikro egyterűt. A négyüléses autó a 206 utódjának padlólemezére épül, de úgy is fogalmazhattunk volna, hogy a Citroën C3 és a C2 alkatrészeit örökli. A tanulmányautó formatervén a Pininfarina stúdió végzett simításokat a szériaautóhoz vezető úton.
Az 1007 2005 tavaszán lép piacra, a 207 pedig 2006-ban. Háromféle motorral kezdődik az 1007 sorozatgyártása, jelenlegi információink alapján. Az 1,1 literessel valószínűleg nem lesz kapható, az alapmodellt a 75 lóerős, hengerenként kétszelepes 1.4-es benzines hajtja. 109 lóerős az 1,6 literes benzines, a dízel szintén ismert: a 68 lóerős, ezernégyes HDi.
A tolóajtó akadályt érzékelve megáll, menet közben pedig automatikusan zár, a lépésben haladást kivéve. Ha baleset történne, az ajtó a kikapcsoló elektromos mozgatása helyett kézzel nyitható. A 92 centis nyílásnak köszönhetően a hátsó ülésekre is kényelmes beszállást ígér. Az ajtó távirányítással, a műszerfali kapcsolóval és persze a kilincsekkel is nyitható-zárható.
Az utasülés támlája asztalnak előrehajtható, hátul két önálló ülést találunk majd. A hátsó ülések hosszirányban tologathatók és előrehajthatók. Az ülések beállításától függően várhatóan 178 és 364 liter között mozog majd a csomagtartó térfogata. A Peugeot sok ügyes rakodóhelyet alakított ki a mini egyterűben. Várhatóan térd légzsák is lesz a kisautóban, mint a 407-ben.
Évente a Peugeot 130 000 darab 1007 eladását tervezi. A kisautó valószínűleg a poissy-i üzemben készül majd.
