

Egyetlen, 1,4 literes, 83 lóerős benzinmotorral és kétféle karosszériával kapható a Kalos. Mindkét modell csak egyféle, szerény felszereltséggel választható. Ebben az öt hárompontos biztonsági öv, a színezett üveg, az indításgátló, a karosszéria színére fényezett lökhárító és a rádióelőkészítés széria. Felárért azonban minden elérhető: a két első légzsák ára 150 ezer forint, a szervokormányért 85 ezer forintot kell fizetni, a manuális légkondicionáló 200 000 forintba kerül.
A Magyarországon kedvelt felépítésű, négyajtós Kalos 36 centivel hosszabb a csapotthátúnál. Csomagtartója 375 literes, és nagy fedelének köszönhetően egyszerűen megtölthető. Alapára 70 ezer forinttal több, mint az ötajtósé, 2 060 000 forint.
A Daewoo importőr körüli változással módosul a kereskedői hálózat is. Jelenleg 36 Daewoo kereskedés van az országban, ezek közül 7 működik Budapesten. November 23-án és 24-én a Daewoo kereskedőknél nyílt hétvégén lehet kipróbálni a Kalost. Az autóval és további kérdésekkel kapcsolatban hívják a Daewoo forródrótot, a 30/30-30-360-as telefonszámon.
