A második helyen áll a Kis Sándor – Czeglédi Péter páros az Egyiptom Rali harmadik napja után. A táv 2500 kilométer, amiből eddig 967-et tettek meg az indulók.
Az első napot az ötödik helyen zárta a magyar csapat. A második versenynapon, megismételve előző napi ötödik helyüket, már az összetett rangsor harmadik helyezettjévé léptek elő.
Ennél is jobban sikerült a harmadik napi 376 kilométeres táv teljesítése, amikor a második legjobb idővel ért célba a Nissan Navara. Ez elég volt az összesítés második helyének megszerzésére is. A célbaérést nehezítette, hogy az utolsó 50 kilométert Kis Sándornak kormányrásegítés nélkül kellett végigvezetnie.
Az Egyiptom Rali érdekessége, hogy az itt leküzdendő dűnék szerepelnek az idei Párizs-Dakar útvonalában. Az egyiptomi versenyen még két magyar páros indul. Az egyik a Szalay Balázs – Laklóth Aladár kettős, a másik a Palik László – Darazsi Gábor duó.
