

Egy 1978-as évjáratú Ford Taunus 2,0 V6-os Ausztriába került új tulajdonosához. Jelenleg az autó egy garázsban áll, ahonnan évente kétszer “járatás” céljából tulajdonosa 10 métert előre-, majd hátragurul vele. Ez nem változtat a kilométerszámláló állásán, amely éppen 7 kilométert mutat.
Ahhoz, hogy az autó jó állapotban maradjon és továbbra is eladható legyen, ki kellett cserélni a benzintankot és a fékrendszer felújítására is szükség volt. A nehezen, akadozva működő kuplung beállításra szorult, ezenkívül cserére érett az összes folyadék.
Egy ilyen jó állapotban lévő huszonéves autónak megkérik az árát, ami 10 900 euró! Ez az átszámítva 2,7 millió forintos összeg jóval nagyobb, mint az autó új ára. 1978-ban a Taunus-t 2,0 L kivitelben már 14 000 márkáért (1,8 millió forint) árusították.
Az ár tehát 10 900 euró, ami égbekiáltóan sok pénz egy Taunusért, de normálisnak mondható egy olyan autóért, amely 24 éves és 7 kilométert futott egész életében.
Ez azonban nem jelenti azt, hogy az állástól jobb is lett az autó. Egy sokáig egy helyben állt autó állapota soha nem marad kifogástalan, épp ellenkezőleg. Egy autónak az a jó, ha folyamatosan járatva van.
