A Volvo fejlesztés célja, hogy javuljon a néhány hónappal születésük előtt álló magzatok védelme. A körülbelül a nyolcadik hónapban lévő kismamát szimuláló számítógépes ábra nagy vonalakban már januárban kész volt, az elmúlt hónapokban sokat finomítottak a modellen. A próbabábuval, amelyet biomechanikusok fejlesztették ki, nemsokára megkezdődnek a virtuális ütközési kísérletek.

A szimulációban mind a volánnál ülő nő, mind a kisbaba mérete megváltoztatható. Az első modellt azért a röviddel a szülés előtt álló nőkről mintázták, mert a magzat ekkor van a legnagyobb veszélyben egy ütközésnél. A kísérletekben a Volvo részletesen vizsgálni tudja az öv mozgását, a biztonsági öv és a légzsák hatását az anyaméhre valamint a magzat mozgását.

Modellezett ütközési kísérletekben most először nyílik lehetőség annak elemzésére, miként hat az öv az édesanyára és a magzatra. Az első kutatási eredmények megerősítik azt a régóta ismert tételt, hogy a kismamák is becsatolt övvel vannak a legnagyobb biztonságban, viszont az öv alsó részét semmiképp nem szabad a hason vezetni, hanem csak a has alatt, a csípőhöz minél közelebb.

A jövőben a Volvo egyedülálló próbabábúja segítségével a kismamák és a babák igényeinek jobban megfelelő üléseket és öveket fejleszthet ki.