A Váci út 141 szám alatti Saab márkakereskedésben állítja ki a 9³-x-et a svéd márka magyarországi importőre. A Duna Plázával szemközti autószalon meghosszabbított nyitva tartással várja a látogatókat. Hétfőtől péntekig 9 és 19 óra között lesz látható az autó, szombaton 10-15-ig, vasárnap délelőtt 10 és déli egy óra között lesz megcsodálható az idei Detroiti Autókiállítás egyik főszereplője.
A Genfi Autószalonon is bemutatott tanulmány hathengeres turbómotorja 280 lóerős, maximális nyomatéka 400 Nm. Ebből az autóból kettő létezik a világon. Az egyik Svédországban van, a másik roppant szigorú biztonsági előírások mellett járja a világot. Az tanulmányautó értéke egymillió euró, átszámítva 241 millió forint. Ennek fényében érthető, hogy az autó ajtaja zárva lesz, de a nyitott ablakon a belső tér is tökéletesen látható lesz.
Olvasóinknak azt tanácsoljuk, hogy ne csütörtökön nézzék meg az autót, mert 13-án délelőtt 11 órától sajtóbemutató lesz a Polar Mobil szalonjában.
