Ez a lánctalpas jármű nem kifejezetten újdonság, hiszen az első darabokat a Rostec már az előző évtizedben összeszerelte. Akkor azonban csupán fejlesztési prototípusokról volt szó, amelyeket valós körülmények között teszteltek abban a környezetben, ahol később hosszú éveken át kell majd szolgálniuk.

A teszteket 2022-re tervezték befejezni, ekkorra ütemezték a sorozatgyártás megkezdését is, de a tervet – érthető módon – felborította az orosz‒ukrán háború. A Rostec tehát késéssel ugyan, de mostanra befejezte az autó próbáit. A vállalat most bejelentette, hogy a TM-140 rendkívül extrém tesztelésen esett át, amelynek során több mint 2300 kilométert tett meg mínusz 45 °C alatti hőmérsékleten.

Ha van elég gázolaj, örökké megy ez a világvégi lánctalpas 1

A dízel erőforrást úgy tervezték, hogy hetekig, sőt akár hónapokig se kelljen leállítani, de ha minimális a töltés az akkumulátorokban, akkor is indítható marad a szerkezet. Minden természetesen elsősorban az üzemanyag-utánpótláson múlik; a szabványos tartályok 550 kilométeres hatótávra elegendő gázolajat képesek befogadni. A TM-140 azonban kiegészítő tankokkal is felszerelhető, így a hatótávolság 870 kilométerre nő. A kétéltű jármű szárazföldön 45 km/h, vízen pedig 5 km/h sebességre képes.

A tesztek során a megengedett kapacitás másfélszeresével terhelték meg, azaz hat tonnát raktak rá a négy helyett. Emellett nagy sebességgel ugrattak be 70 centiméter magas rámpáról a vízbe, és rakományával együtt 35 fokos emelkedőket is megmászatták. A TM-140 mindezt különösebb sérülés nélkül állta.

A Rostec így jövőre megkezdi az első, 40 sorozatgyártású példányból álló széria gyártását. A megrendelők négy alapváltozat közül választhatnak: a teher-, a személyszállító, a mobil műhelyként szolgáló, illetve a daruval felszerelt kivitel közül.

Ha van elég gázolaj, örökké megy ez a világvégi lánctalpas 3

Emellett bőséges kiegészítő csomag is elérhető lesz. A lánctalpas kivitel méretei is impozánsak: maximális hossza 7,8 méter, szélessége és magassága 3,1 méter lehet. A 450 milliméteres hasmagasság pedig szinte bármilyen terepen átjutást biztosít.