Három évvel ezelőtt mutatkozott be a svédek új önvezető teherautója, az Einride T-pod. A futurisztikus megjelenésű járművet azóta élesben is tesztelték, sőt ez év végéig még közúton is közlekedhet Svédországban. Az Einride most bejelentette, hogy már előrendelhető a sofőrfülke és vezetőállás nélkül készülő áruszállító. Fontos változás ugyanakkor, hogy az ultramodern teherautót már nem T-Pod, hanem AET néven kell keresni. Ez a mozaikszó az “Autonomous Electric Transport” kifejezésből jött létre, jelentése annyit tesz, hogy “autonóm elektromos áruszállítás”. 

Ennél találóbb nevet aligha lehetett volna kitalálni rá, mivel lényegében minden fontos információ benne van az elnevezésében. Az Einride AET összesen négyféle változatban készül majd, amelyek kivétel nélkül megegyeznek abban, hogy 4-es szintű (SAE) önvezetésre képesek, vagyis nincs szükség a sofőr jelenlétére, teljesen autonóm módon tudnak közlekedni egy meghatározott területen, például egy konténer terminálban, vagy egy logisztikai parkban. A jármű biztonságos közlekedését az intelligens útvonaltervező szoftver teszi lehetővé, de akár távirányítással is közlekedhet. Egy feltöltéssel 130-180 kilométert tud megtenni, szükség esetén pedig maguktól eltalálnak a töltőállomásig. 

Már előrendelhető a sofőr nélküli teherautó 1

Már előrendelhető a sofőr nélküli teherautó 2

Az AET-család valamennyi tagja 26 tonnás össztömegben készül, 6×2-es hajtásképlettel. A járművek hasznos teherbírása 16 tonna és összesen 16 raklap fér el a rakterükben. Joggal merül fel a kérdés ezek után, hogy akkor miben különböznek? Az Einride leginkább a felhasználási terület alapján különbözteti meg őket. Az AET 1 forgalomtól elzárt létesítmények, az AET 2 pedig kikötőkben és lokális, közforgalmú utakon tud közlekedni. Az AET 3-as, illetve 4-es pedig autópályán és logisztikai központokban egyaránt bevethető. 

A típuscsalád első két tagja (AET 1 és 2) már jövő év elejétől előrendelhető, míg a másik két változatra 2023-ig kell várni a jövendőbeli üzemeltetőknek. A svéd gyártó szerint ezekkel a járművekkel az üzemeltetési költségek 60 százalékkal, a szén-dioxid-kibocsátás pedig 90 százalékkal csökkenthető. 

Kövess minket a Facebook-on!