A Renault ma Párizsban mutatta be a múlt héten már pályára küldött új autóját, az R28-ast. A festés  maradt a tavaly megismert citromos tükörtojás-sémánál, a kasztnit azonban jelentősen áttervezték a kiábrándító 2007-es szezon után.

2008-ban a csapat teljesen új pilótafelállással vág neki az idénynek, Nelson Piquet, Fernando Alonso és az R28 kombinációjától azt remélik, hogy a Renault újra a mezőny élére kerül.
 
“Azt várjuk, hogy a csapat visszatér a megfelelő helyére, a mezőny elejére. Ez a cél az új autóval, mindenki keményen dolgozott, hogy túljussunk a tavalyi gondokon. A pilóták szempontjából Fernando Alonso visszatérése hatalmas lökés, optimizmus uralkodik a csapatnál, és az egész Renault-nál” – mondta a leleplezésnél Bernard Rey, a RenaultF1 elnöke.

Az építkezés következik
Milliárdokért szerződött
Fisichella, Alonso - jobb lett volna újra együtt?
Kovalainen túl sikeres volt
Piquet vajon veszélyes lesz?
97 fotó
Vajon mire lesz elég?

Vajon mire lesz elég?

Vajon mire lesz elég?


“2007 nagyon gyenge idény volt az elvárásainkhoz képest. 2008-ra nagy remények vannak mind a csapaton belül, mind kívülről, a mi dolgunk pedig az, hogy versenyképes autót adjunk a pilótáinknak. Túlléptünk a 2007-es tervezési problémákon. Minden területen keményen dolgoztunk,  különösen az aerodinamikán. Különös figyelmet fordítottunk az autó elejére, a vadonatúj első szárnyra és felfüggesztésre. Az autó hátsó részét is eléggé átdolgoztuk, és persze az alapokat sem hanyagoltuk el” – magyarázta a technikai igazgató, Bob Bell.

“Az autó megbízhatóan teljesített az első teszten, és teljesítmény terén is ígéretes fejlődés történt. Bízunk benne, hogy a szélcsatornában tapasztalt javulás a pályán is megmutatkozik majd” – tette hozzá.

A Renault új szponzorokkal is gazdagodott, a Pepe Jeans és a Sanho Human mellett a McLarent is támogató spanyol Santander bank egyik fiókcége, az Universia is leszerződött a csapattal. Új technikai partnerek is csatlakoztak a csapathoz, három informatikai cég is segíti majd a fejlesztéseket, a számítógépes tervezést.