Bár tegnap a Red Bull és a Williams már körözgetett a Jerezi pályán, az igazi munka csak ma kezdődött a spanyol pályán, ahol a Toytán és a Ferrarin kívül az összes csapat megjelent.
A legjobb időt a McLaren két pilótája, Lewis Hamilton és Pedro de la Rosa autózta, a Ferrari távollétében egyértelműen kiemelkedtek a mezőnyből. A két héttel ezelőtti rasszista incidenseknek most nem volt nyoma, Hamilton a munkára koncentrálhatott.
A délelőtt kicsit döcögősen indult, ugyanis a bokszutca megnyitását el kellett halasztani, mert az egyik pálymunkás még az aszfalton bóklászott.
A McLarenek mögött Robert Kubica végzett, közel 3-4 tizedes hátránnyal. A lengyel után a williamses Kazuki Nakajima futotta a legjobb időt, a japán újoncnak láthatóan nem okoz gondot felvenni a rutinosabb versenyzők tempóját.
A Renault-nál szintén az újonc, Nelson Piquet vezetett ma – a tesztpilóta, Lucas di Grassi mellett -, legjobb köre az ötödik helyre volt elég. Bár a BMW-s Nick Heidfeldet ma több apró probléma is hátráltatta, végül a hatodik legjobb tudott lenni.
A hetedik időt a Red Bull különleges motorborításával tovább kísérletező Mark Webber érte el. Csapattársa, David Coulthard zárta a top10-et, kettejük közé még Nico Rosberg és a Toro Rossó-s Sebastian Vettel fért be – ő egyébként a pályán kívül is járt egyszer a nap folyamán.
A Honda továbbra is csak küszköd az új autóval, Rubens Barrichello csak a Renault zöldfülű tesztpilótáját, Lucas di Grassit, a Super Aguri-s Takuma Satót és a Force Indiá-s Liuzzit tudta megelőzni. A tesztpilótának, Wurznak még ez sem sikerült, az osztrák utolsó lett az RA108-assal, a tetejébe még ki is csúszott az egyik kanyarban késő délelőtt.
Teszt, Jerez, 2008.02.12.
|






