A Forma-1 2017 óta van az amerikai Liberty Media tulajdonában, a befektetési cég pedig a kezdetektől fogva dolgozik a potenciális aranybánya, azaz az egyesült államokbeli piac kiaknázásán.
Az elmúlt évtized során Austin után Miamiba és Las Vegasba is került nagydíj, a netflixes Drive to Survive és a Brad Pitt-féle mozifilm is millióknak mutatta meg az F1-et, ahogy Lewis Hamilton és Kim Kardashian viszonya, illetve a Cadillac idei belépése is kisebb, de fontos elem ebben, hogy a közösségi médiás kampányok, az amerikai központú szponzorok – többek között a Disney, a PepsiCo., felkészül a Nike – beemeléséről ne is beszéljünk.
A Haas F1 és a Cadillac képében immár két amerikai csapat is küzd az F1-ben, de az igazi nagy dobás a közönséget igazán megszólító momentum egy amerikai pilóta (sikeres) szereplése lenne, a sportágba való bekerüléshez azonban komoly eredmények kellenek, a versenyengedély, az ún. szuperlicenc megszerzéséhez az egyéb, alsóbb kategóriákban elért bajnoki helyezésekből a megelőző három idényben gyűjtött 40 pontot is össze kell szedni.
Épp az utóbbi követelmény miatt vette be F1-es programjába, és ültette a Forma-2-be a Cadillac a korábban az IndyCarban viszonylag sikeres, 2024-ben a bajnokság 2. helyén záró Colton Hertát, ám a 26 éves amerikai idén a Hitech színeiben igen gyengén muzsikál.
Herta az eddigi 11 forduló, 22 futam során csak öt alkalommal szerzett pontot – Madridban sérülés miatt nem is versenyzett –, így mindössze a 19. bajnokságban, esélye sincs további szuperlicencpontokra (jelenleg 31 van neki), ráadásul a monzai szabadedzésen sem sikerült megszereznie az azért járó 1 egységet, mert műszaki hiba miatt nem mehetett eleget.
Jövőre ugyan a Forma-2-ben elért 6. hellyel (10 pont) is kipipálhatná a pontkövetelményt, de nemrégiben kerek perec kijelentette, hogy nem áll szándékában tovább próbálkozni. „Majd meglátom, mi lesz, de nem érdekel egy újabb F2-es szezon” – jelentette ki nemrég a Cadillac tesztpilótája.
Herta 2027-re valószínűleg az IndyCarban találhatna újra helyet, és ha ott kiemelkedően szerepelne, még mindig megnyílhatna számára az út az F1-be: az amerikai formaautós csúcsszéria első helyezettje 40 szuperlicencpontot kap, így a 2024-es eredmény elévülése sem számítana – minderre persze kicsi az esély.
A Cadillacnél idén két veterán, Valtteri Bottas és Sergio Perez vezet, pontot még egyikük sem szerzett, és pletykaszintén már felmerült a finn elküldése, valamint a mexikói saját döntésből való távozása is – eddig egy komolyan vehető pótlásról lehetett hallani az alakulat kapcsán, mások mellett ők is kinézték a Ferrari-nevelt F2-es élmenőt, a brazil Rafael Camarát.






