2025 decemberében, az előző Forma-1-es szezon végeztével befejezte a munkát a Red Bullnál Helmut Marko. Az osztrák szakember kulcsszerepet játszott az energiaitalosok F1-es csapatainak talpra állításában, működtetésében, illetve az utánpótlás-nevelésben, emellett pedig híres volt szókimondásáról is.

A 82 éves Marko vígan élhetné nyugdíjas éveit, azonban aligha jönnek az életében nyugis napok, továbbra is a Forma-1 környékén fog sündörögni. Persze nem valamelyik csapatnál áll munkába, sokkal inkább véleményeket mondhat majd, ahogy azt megtette a minap is. Az osztrák feltűnt ugyanis egy dokusorozatban.

Az alkotás főszereplője nem ő volt, hanem Rocco Coronel, egy mindössze 15 éves holland pilóta, aki nem mellesleg a túraautós Tom Coronel fia. Fejlődésének jó fokmérője, hogy már a Red Bull juniorprogramjának kötelékébe tartozik, a Viaplay csatorna pedig kapott a lehetőségen, és elkészítette vele az említett dokusorozatot.

Megnevezték Verstappen utódját a Red Bullnál 1

Rocco Coronel (Kép: Dutch Photo Agency / Red Bull Content Pool)

Ebben tűnt fel Marko, aki dícsérte Coronel kvalitásait. “Egy GP3-as autó már eléggé gyors, de nagyon jól teljesített” – fogalmazott egy ponton az osztrák az ifjonc kapcsán. “Azonnal a leggyorsabb volt. Biztos vagyok abban, hogy ha egyszer Max Verstappen visszavonul, akkor ő örökölheti a helyét. Már most nagyon érett és magabiztosságot sugároz.”

Coronel számára a Forma-1 még messze van, idén még csak a spanyol F4-et kívánja bevenni, és sok lépcsőt kell jól vennie ahhoz, hogy a Red Bull üléséig eljusson. Marko esetleges segítségére sem számíthat már az említett okok miatt. Az, hogy Verstappen pedig meddig maradhat a Forma-1-ben, szintén jó kérdés, bár korábban ő maga már többször emlegette ezt a témát: