Miközben a világ a Forma-1-es Abu-dzabi Nagydíj utolsó köreiben azt figyelte, vajon problémamentesen célba ér-e Lando Norris és a többiek, addig a középmezőnyben mentek még a csaták. Több résztvevője is volt az utolsó pontokért zajló csatáknak, melyek annyira hevesek voltak, hogy többen szabálytalanul is védekeztek.

Lance Stroll és Oliver Bearman is 5-5 másodperces időbüntetést kaptak azért, mert kétszer váltottak irányt a szabályok által megengedett egy helyett. Az Aston Martin és a Haas pilótája az időbüntetés mellett egy-egy büntetőpontot is bekaptak, ami egyiküknek sem jön jól. Stroll a maga 8 pontjával nem áll fényesen, de Bearman helyzete még rosszabb,

hiszen 10 egység szerepel a neve mellett – 12 begyűjtése után pedig automatikus eltiltás jár.

A brit a folytatásban nem nagyon hibázhat. A pontok ugyanis csak egy év után évülnek el, Bearmannek pedig egészen jövő május második feléig kell várnia arra, hogy egyenlegéről két egység eltűnjön. Addig azonban hat versenyhétvége is eltelik a 2026-os Forma-1-es szezonból, azaz tényleg óvatosra kell vennie a figurát, ha nem akar kiülni egy hétvégét.