Utoljára az Emilia-romagnai Nagydíjon győzött Max Verstappen és a Red Bull, azonban nyolc hétvége után megszakadhat a nyeretlenségi szériájuk. A Forma–1-es Olasz Nagydíj pénteki napja után szokatlanul optimistán nyilatkozott a hétvégi esélyeikről a csapat tanácsadója, Helmut Marko, aki még a győzelmet sem zárja ki.
Ez különösen azok után meglepő, hogy tavaly még Verstappennel is szenvedett Monzában a Red Bull: csak hatodik lett a holland, míg Sergio Pérez a nyolcadik helyen ért célba a másik autóval. A második szabadedzésen Verstappen a hatodik, míg Cunoda Juki a kilencedik leggyorsabb időt autózta, de a lemaradásuk mindössze két, illetve négy tizedmásodperc volt Lando Norris mögött.
„Ez hihetetlen javulás a tavalyi évhez képest” – lelkendezett az osztrák tanácsadó. „Reméljük, hogy más csapatokkal együtt mi is harcolhatunk a győzelemért.”

Max Verstappen, Helmut Marko, valamint Laurent Mekies, a Red Bull csapatfőnöke az Olasz Nagydíj pénteki napján. (Fotó: Mark Thompson/Getty Images)
Marko hozzátette, hogy a győzelmi esélyeiket egyedül az döntheti romba, ha a McLaren előránt „valami extrát” a szombati nap folyamán – igaz, a wokingi együttes pilótái elismerték, hogy erre a hétvégére szorosabbá vált a mezőny. Bár az eddigi eredmények alapján a Ferrarit, de még a Williamset is az esélyesek közé sorolják, a 82 éves szakember szerint egyik csapatnak sem lesz esélye a győzelemre.
„Monzában vagyunk, szóval a Ferrari pénteken mindig jó” – írta le az olasz gárdát a tanácsadó, aki szerint a Williams teljesítménye a hosszú etapokon túl hullámzó. Kiemelte azt is, hogy nekik is van még tennivalójuk, főleg az egykörös tempóval, de ami a gumikezelést illeti, „nagyon elégedettek”. „Több tapadásra van szükségünk a lágy gumikon, de ezt a szárnyállások megváltoztatása nélkül is el tudjuk érni” – idézte Marko szavait a Motorsport.com.
Marko elismerte, a tavalyitól eltérő megközelítéssel álltak neki a beállításoknak, így arra számít, hogy nemcsak Verstappen, hanem Cunoda is bejut a Q3-ba az időmérőn.

Hatodik hely a tavalyi versenyen és az idei második szabadedzésen, mégis 180 fokos fordulatot sugallnak a Red Bull és Max Verstappen. (Fotó: Mark Thompson/Getty Images)
Bár jól sikerült a pénteki nap, Verstappen óvatosan bocsátkozott esélylatolgatásokba. „Elég elfogadható volt” – szemlézte a holland mondandóját a RacingNews365.com. „Kicsit versenyképesebbek vagyunk, és meglehetősen elégedett vagyok az autóval. Abból a szempontból veszélyesek voltak az edzések, hogy sokan kicsúsztak, így az autók rengeteg kavicsot hordtak fel a pályára, de összességében ez egy tisztességes péntek volt.”
