Az elmúlt időszakban talán kissé gödörben lévő Oscar Piastrin eddig nem látszott a gyengeség jele a Forma–1-es Belga Nagydíj hétvégéjén. A masszív előnnyel nyert szabadedzés után hasonló dominanciával szerezte meg a sprintidőmérős elsőséget is.
„Jó kört mentem. Kissé megijedtem a Q2-ben, amikor törölték a körömet, de az autó egész nap remek volt, és úgy érzem, sok jó kört tudtam összerakni. Imádom ezt a pályát, ez a kedvencem az évben, talán ez is ért pár tizedet! Mindig jó itt lenni, de ha ilyen jól kezelhető az autó, akkor még jobb” – fogalmazott mosolyogva a sprintpole-t szerző ausztrál. „Az első körtől kezdve jó ablakban volt az autó, és szeretek erre a pályára járni. Az elmúlt néhány hét jó volt tempó szempontjából, de az eredményeket nézve már kevésbé.”
„A Red Bullok nagyon gyorsak az egyenesekben, ez megnehezíti a dolgunkat, és ezért Spa talán a legrosszabb pálya, ahol pole-pozíciót szerezhet az ember. De az autó jónak tűnik, szóval, majd meglátjuk, mit tudok holnap tenni” – tekintett előre a sprintre Piastri.

