A Forma-1-et napok óta uralja Christian Horner távozásának témája, ami nem is csoda, hiszen némileg váratlanul, furcsa időzítéssel távozott a Red Bulltól. A brit szakember azonban nemcsak csapatfőnök volt, hanem vezérigazgató is a csapatnál, az ennek megfelelően magas fizetéssel.

Ez, valamint az a tény, hogy Hornert eredetileg 2030-ig szerződés kötötte az alakulathoz, azt eredményezi, hogy az elbocsátás miatt komoly összegű végkielégítésre számíthat. De menjünk sorban: ami a fizetést illeti, Horner nem keresett rosszul: hála a csapat sikerességének, az ő bónuszai is szépen emelkedtek. Míg 2022-ben „csak” 8,044 millió font (3,722 milliárd forint) landolt a bankszámláján, 2023-ban (ez a legfrissebb adat) már 8,915 millió font, átszámítva 4,125 milliárd forint. Vélhetően Max Verstappen 2024-es bajnoki címe további emelést eredményezett.

Ennek szakadt vége a felek szakításával. A The Telegraph azonban arról ír, hogy Horner akár meg is kaphatja a szerződéséből hátralévő időszakra a fizetését. Mindez lényegében az ügyvédek fellépésén múlik, akiknek ha sikerül elérni azt, hogy a Red Bull fájdalomdíjként fizesse ki a szerződésből hátralévő időszakra Hornert, akkor a távozó csapatfőnök mindenféle bónuszokkal és sikerdíjakkal együtt legalább 50, de

akár 60 millió fontot (27,7 milliárd forintot) is kaphat.

Kérdéses, hogy ebbe a Red Bull mennyire megy bele könnyű szívvel, leginkább azért, mert ennek a költséglimitet illetően is lehetnek következményei. A 2021-es és 2022-es pénzügyi szabályok ugyanis még tartalmaztak egy olyan részt, mely szerint a távozó munkatársak végkielégítése nem tartozik az elszámolandó pénzek közé, ám a 2023-as szezontól kezdődően ezekkel a tételekkel is kalkulálniuk kell a csapatoknak.