Lando Norris nyerte a Forma-1-es Brit Nagydíjat McLarenes csapattársa, Oscar Piastri előtt egy őrült futamon, ahol talán mindennél nagyobb szó volt, hogy a Kick Sauberrel 239 Forma-1-es futam után

Nico Hülkenberg a dobogóra állt.

Az 52 körös futam napsütésben, de félig vizes, félig felszáradó pályán kezdődött, így a felvezető kör végén hatan – köztük George Russell (Mercedes) és Charles Leclerc (Ferrari) is a bokszba hajtottak, hogy az átmeneti abroncsokat slick gumikra cseréljék.

A rajt az élmezőnyben sima volt. Max Verstappen megtartotta a Red Bull-lal a vezetést Oscar Piastri (McLaren), Lando Norris (McLaren) és Lewis Hamilton (Ferrari) előtt. A második kör elején virtuális biztonsági autós szakasz lépett életbe, Liam Lawson parkolt félre a futóműnél sérült Racing Bulls-autóval, de Franco Colapinto versenye is véget ért – az Alpine versenyzője kb. el sem tudott indulni a bokszból.

14 fotó

A VSC-t a másik Mercedesben ülő Andrea Kimi Antonelli is kihasználta, aki így a legjobb helyen álló száraz gumis versenyző lett, mivel a többieknek nem volt akkora tempóelőnye egy körön – noha kb. két kanyar volt a pilóták szerint, ami tényleg szükségessé tette a vizes aszfaltra is alkalmas Pirelliket.

A futam a 4. körben indult újra, és noha Gabriel Bortoleto (Kick Sauber) egy ponton a falig csúszott száraz gumikon, nem kellett miatta visszalassítani a futamot, mert továbbhajtott.

Verstappen és Piastri hamar elléptek, a mclarenes nyomás alatt tartotta a Red Bull hollandját. A pilóták nagyon hűtötték a gumikat és próbálták a száraz időszakot túlélni, ugyanis további esőt jósoltak viszonylag rövid időn belül. Bortoleto félrehúzódó autója miatt végül mégis kellett egy VSC-szakasz, ami alatt Lance Stroll (Aston Martin) is sima felületű gumikat rakatott fel. A 12. volt ekkor.

F1: Kaotikus esőfutam, mesés dobogó Silverstone-ban 6

Gabriel Bortoleto (Kép: Clive Mason/Getty Images)

A VSC-s újraindítás után, a 8. körben működni kezdtek a száraz gumik, az élen állóknál is gyorsabb szektorokat futottak a középmezőny tagjai. Verstappent és Piastrit kettejük csatája is lassította. Az ausztrál ebben a körben át is vette a vezetést, és hamar meglépett Verstappentől. A futam első köreinek őrültségét csak fokozta, hogy nagyjából ekkor ismét rázendített, legalábbis Russell szerint.

Antonelli a 10. körben már másodjára járt a bokszban – visszakerültek neki az átmeneti abroncsok. Az ég konkrétan leszakadt, mindenki visszatért a száraz gumisok körül kerékcserére. Norris ezalatt utolérte Verstappent, a holland gumijai rosszak voltak megfogalmazása szerint. A 11. körben meg is történt kettejük közt a helycsere egy Verstappen-megcsúszás után, Piastri előnye ekkor már 7 másodperc felett volt.

A kör végéig olyan körülmények jöttek, ami mindenkit kerékcserére kényszerített, mert a kopott átmeneti gumik már gyengének bizonyultak. A McLarennél dupla kerékcsere zajlott, Norris kiállása lassú volt, így Verstappen visszatért Norris elé. Hátránya 10 másodperc volt Piastri mögött. Stroll valahogy mindebből remekül jött ki: a cserélők között negyedik volt ekkor, még úgy is, hogy kétszer járt már az Aston Martin-garázsnál.

F1: Kaotikus esőfutam, mesés dobogó Silverstone-ban 7

Lance Stroll (Kép: James Sutton – Formula 1/Formula 1 via Getty Images)

Az eső intenzitása akkora volt, hogy a 13. kör végére már a teljes esőgumik kellettek a pálya bizonyos részein. A 14. körben pályára is küldték a biztonsági autót a körülmények rosszra fordulása miatt. Az állás ekkor: Piastri, Verstappen, Norris, Stroll, Nico Hülkenberg (Kick Sauber), Pierre Gasly (Alpine), Esteban Ocon (Haas), Hamilton, Russell, Fernando Alonso (Aston Martin). Hamilton mellett a safety car mellett többen is elmentek, Leclerc pedig csak a 14. volt, miután több kanyaron is átvágott a füvön, ugyanis plexije mögé ment a víz.

F1: Kaotikus esőfutam, mesés dobogó Silverstone-ban 8

Oscar Piastri (Kép: James Sutton – Formula 1/Formula 1 via Getty Images)

Néhány kör visszalassítás után a 18. kör elején indult újra a száguldás. Russell, Hamilton és Ocon között ment egy kis meccs, Hamilton előbb egy helyet veszített, majd kettőt nyert. Leclerc is elkezdett fellépkedni, Cunoda Jukit (Red Bull) előzte a 13. helyért. Az élen nyugalom volt, Piastri, Verstappen és Norris között 2-2 másodperces hézagok alakultak ki.

A meccsek nem tartottak sokáig, Isack Hadjar lebontotta a Racing Bulls autóját, miután a vízfelhőben felöklelte Antonellit. Hamar csomagolhatott a csapat, a többiek pedig ismét beálltak a biztonsági autó mögé. Ocon ekkor ment először kereket cserélni, így a pontszerző zóna végén Alonso után Carlos Sainz (Williams) következett.

A futam a 22. kör elején indult újra. Piastri lényegében megállt a restart előtt a pályán, egy pillanatra meg is előzte Verstappen, majd az ausztrál remekül lőtt ki. Verstappen viszont a második helyen megforgott, és visszazuhant a 10. helyre. Piastri biztonsági autós esetét viszont vizsgálni kezdték. Stroll ezzel a harmadik, Hülkenberg a negyedik volt Gasly és Hamilton előtt. Utóbbi nem sokáig örülhetett, mert egy hiba miatt Russell elment mellette, de a 27. körben Hamilton már ismét Russell előtt volt.

A restartnál a másik Red Bull is kalamajkába került, Cunoda forgatta ki Oliver Bearmant, de a haasos tudta folytatni a versenyt. Nem úgy Antonelli, akinek annyira sérült az autója, hogy ő is feladta a versenyt. Cunoda később megkapta a 10 másodperces büntetést tettéért.

Piastrit elég gyorsan megbüntették, a 25. körben megkapta 10 másodperces büntetését. Ezzel együtt azért nem kellett nagyon félteni őt, mert Norris előtt 3,6 másodperc, Stroll és Hülkenberg előtt pedig további 10 másodperc előnye volt (és ez folyamatosan nőtt), így ezzel is csak a második helyre esett volna vissza.

Újabb jelentős eseményre a 30. körig kellett várni, Hamilton ekkor talált utat Gasly mellett az 5-6. helyen. Verstappen beragadt a 10. helyre, Leclerc pedig a 12. volt hosszasan.

Innentől kezdve a futam kicsit leült, és lényegében a pálya lassú száradása volt több csapatnál is a rádiótéma. Hülkenberg közben igyekezett Stroll után – a tét nem volt kicsi, a harmadik helyért ment a Kick Sauberrel az F1-es dobogó nélküli veterán.

Hülkenberg végül a 35. körben megelőzte a 3. helyért Strollt, és iparkodott, mert Hamilton is üldözte őt, a brit szintén hamar letudta a kanadait. Ekkor már lehetett használni a DRS-t. Verstappen is időközben fellépett egyet, és a 9. volt, Leclerc pedig a 11. helyet szerezte meg.

A körülmények javulását jól mutatta, hogy a 37. körben a fél perccel vezető McLarenek közül Norris megfutotta a verseny leggyorsabb körét. Ekkor még átmeneti gumikon haladtak a pilóták, de már akadtak száraz foltok. A legtökösebbnek végül Alonso bizonyult, aki ekkor slickekre váltott. A spanyol példáját hamar követte Russell, noha Alonso idejein látszott, hogy ez talán még korai volt.

Hülkenberget ekkorra már utolérte Hamilton, de a száradó ív melletti vizes rész a németnek kedvezett, hiszen az nehezítette az előzést.

Russell a vizes pályán száraz gumikon hatalmas tempós megforgást produkált, de csodás módon megúszta az autótörést.

A pálya száradásával Hülkenberg autója látszólag jól működött, leszakította Hamiltont. A britnél a 42. körben gumit cseréltek, lágy gumikat raktak a Ferrarira. Példáját sokan követték – ekkorra már Russell és Alonso is kezdett értelmezhető tempóval autózni. A bokszból kiérkezve Hamilton nemigen találta a pályát. A 43. körre mindenki ledobta az intermediate abroncsokat az élen állókat leszámítva.

Hülkenberg ekkor 8 másodperccel vezetett Hamilton előtt a 3. helyen,

8 körrel a vége előtt.

A 44. körben Piastri is váltott, letudta a büntetését is, miközben a két Haas forgatta ki egymást. Autóik enyhén sérültek, de folytatódott a futam.

A 45. körben Norris is friss száraz gumikat kapott, ebből a szempontból rendben volt a mezőny. Norris vezetett Piastri előtt 5 másodperccel, őket Hülkenberg, Hamilton, Stroll, Verstappen, Gasly, Alonso, Albon és Russell előtt.

F1: Kaotikus esőfutam, mesés dobogó Silverstone-ban 9

Nico Hülkenberg (Kép: James Sutton – Formula 1/Formula 1 via Getty Images)

A száraz gumik a kicsit vizes pályával hoztak azért hibákat. Piastri is megjárta a bukóteret, Leclerc pedig a sóderban is járt, és jelentősen visszaesett. Piastrinak a futam hajrájában volt egy elég meredek kérése: nem érezte tisztességesnek a büntetését, és vissza szerette volna kérni az első helyet Norristól.

A furcsa rádiózás értelemszerűen lepattant a McLarenről, és nem volt kérdéses Norris hazai győzelme. Piastri második lett, a 19. helyről rajtoló Hülkenberg pedig beosztotta előnyét, és életében először összejött neki az F1-es dobogó a Kick Sauberrel.

Hamilton tovább várhat a ferraris pezsgőzésre, negyedik lett a nagyot mentő Verstappen előtt. Mögöttük Gasly, Stroll, Alonso, Albon és Russell zárt.

F1: Kaotikus esőfutam, mesés dobogó Silverstone-ban 10

A teljes eredménylista

A bajnokságok állása:

  1. Piastri – 234 p
  2. Norris – 226 p
  3. Verstappen – 165 p
  4. Russell – 147 p
  5. Leclerc – 119 p
  6. Hamilton – 103 p
  1. McLaren – 460 p
  2. Ferrari – 222 p
  3. Mercedes – 210 p
  4. Red Bull – 172 p
  5. Williams – 59 p
  6. Kick Sauber – 41 p

A 2025-ös Forma-1-es szezon három hét múlva Belgiumban folytatódik.