Ellentétben a Monacói Nagydíj egy héttel ezelőtti időmérőjével, Barcelonában nem tudott beleszólni a pole-pozícióért folyó küzdelembe Charles Leclerc. A Ferrari monacói versenyzője csak a hetedik helyről várhatja a piros lámpák kialvását a Forma-1-es Spanyol Nagydíjon.

Eddig szokatlan módon a csapattársától, Lewis Hamiltontól is kikapott, ugyanakkor Leclerc-nek csak egyetlen próbálkozása volt a Q3-ban. A miértekre az időmérő után adott választ: „Nem maradt elég gumim. Azt hiszen, én voltam az egyetlen, akinek már csak négy új szett lágy gumija maradt, míg körülöttünk mindenki másnak öt garnitúrája volt” – mondta a Sky Sports F1-nek.

F1: Szembement a Ferrari akaratával Leclerc 2

Leclerc a hetedik helyről rajtolhat Barcelonában. (Fotó: Mark Sutton/Formula 1/Getty Images)

„Tudtam, hogy nehéz dolgom lesz úgy, hogy csak három szettet akartam elhasználni. Vállalom érte a felelősséget, a csapat ugyanis másik utat akart választani, de elégedett vagyok azzal, ahogyan döntöttem” – tette hozzá a monacói. „Igen, feláldoztam a mai napot, de bízom benne, hogy holnap kifizetődik. Ha mégsem, az az én hibám lesz.”

„A dobogó” – vágta rá, amikor a céljáról kérdezték. „Szerintem a versenytempónk erős, midnen azon múlik majd, hogyan és mennyit tudunk majd előzni.”

A másik Ferrarival Hamilton két pozícióval előkelőbb helyen végzett az időmérőn, és a monacóihoz hasonlóan ő is a dobogót veszi célba: