Sem a McLaren, de még a Ferrari versenyzőivel szemben sem tudta felvenni a kesztyűt Max Verstappen, aki így az ötödik helyre kvalifikált a Forma-1-es Monacói Nagydíj időmérő edzésén. Több mint hét tizedmásodperccel lassabb kör autózott Lando Norris pole-pozíciót érő pályarekordjánál, ami jól mutatja, mennyire nem tudott beleszólni a küzdelembe a négyszeres és címvédő világbajnok.
A hollandnak ráadásul egy meredekebb pillanata is volt Lewis Hamilton jóvoltából, aki feltartotta őt a Massenet-ban a Q1 végén.
„Amikor nagy tempóval mész, nem szép, ha egy autó feltart téged” – véleményezte az esetet a Sky Sports F1-nek a Red Bull versenyzője. „Tudok róla, hogy a csapat azt jelezte neki, nem megyek gyorsan, holott egyértelműen nem így volt, szóval ez nem Lewis hibája. Gyorsan megbeszéltem Lewisszal. Egyszerű, hogy mi történt, de ilyen nem fordulhat elő. Ez a csapat hibája volt.”
Bár megvédte, arról már más Verstappen véleménye, hogy meg fogják-e büntetni a Ferrari hétszeres világbajnokát. „Ha megnézzük, mi történt a múltban, igen” – felelte a 27 éves pilóta. „Mondjuk ez esetben inkább a csapat hibázott, de az időmérőn általában elég szigorúan veszik ezeket a dolgokat.”
A holland nem tévedett: mint arról pár órával az időmérő edzés leintése után döntöttek, Hamilton hátrébb kerül a monacói rajtrácson.

Verstappen azonnal megbeszélte a Q1-es feltartást Hamiltonnal – nem hibáztatja a hétszeres vb-győztest, de… (Fotó: Mark Sutton/Formula 1/Getty Images)
Verstappen azonban egyáltalán nem csodálkozott azon, hogy ennyire nem tudott labdába rúgni a szombati napon – sőt, azonnal tudta, hogy nem lesz esélye az első rajtkockára.
„Főleg a középső szektorban [maradtunk le]. Az összes lassú, mechanikus tapadású kanyarban nem volt tapadásunk” – magyarázta a miérteket. „Nem tudom több időt találni a szabadedzéshez képest. Minden alkalommal, amikor a kerékvetőre kellett hajtanom, vagy elemelkedett az egyik kerekem, azon nem volt tapadásom.”
„Amint kimentünk a pályára, és láttam a köridők alakulását, tudtam, hogy nem leszünk harcban” – folytatta Verstappen. „Nem igazán [lepett meg a lemaradás]. Tudom, hogy nem jó az autónk alacsony sebességnél. Az idén mindig szoros volt a küzdelem az időmérőkön, és ha hiányzik az érzés vagy az egyensúly ezekben a kanyarokban, az ilyen.”


