Ahogy a Vezessen is megírtuk, a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) elnökének kezdeményezésére a felügyelőszervezet a napokban enyhített a 2025 elején bevezetett, a trágárságok büntetésére vonatkozó előírásain.
A hétvégén következő Emilia-romagnai Nagydíj csütörtöki médianapján az F1-es versenyzők eltérően reagáltak a reformra – meglepő, épp a kezdeményezés első, még tavalyi, amolyan példaként kiszúrt „áldozata”, Max Verstappen volt a legpozitívabb:
„Örülök, hogy felismerték, hogy a korábbi előírás túl agresszív volt. A korábbi szabály túl szigorú volt – ez viszont jó kezdet” – mondta a Red Bull négyszeres világbajnoka.
Az F1-es versenyzői szakszervezet, a GPDA egyik elnöke, a mercedeses George Russell kevésbé volt elégedett, a brit „eszementnek és nevetségesnek” bélyegezte a teljes szabályt, de a hétszeres bajnok Lewis Hamiltont sem győzte meg az újítás.
„Az FIA egy kicsit katyvasz most. Nem tudom, eleve miért jöttek elő ezzel, de azt gondolom, hogy ez most nem változtat semmin. Eléggé kapkodnak mostanában, sok változtatásra lenne még szükség” – mondta a Ferrari angol versenyzője.


