Ahogy a Vezessen is megírtuk, a williamses Carlos Sainzra komoly pénzbüntetést szabtak ki a versenyfelügyelők, amiért a múlt vasárnapi Japán Nagydíjon lekéste a himnuszt.

A spanyolnak hasmenése volt, orvosnál is járt, épp csak egy kicsit késett, ezért „csak” 10 ezer euró (bő 4 millió Ft) megfizetésére kötelezték, amivel persze így sem értett egyet, csütörtökön Bahreinben nyíltan elmondta a véleményét, sőt, további pénzbírságot kockáztatva egy trágárságot is megengedett magának, azt mondta, „néha beüt a szar”.

A versenyzői érdekvédelmi szervezet, a GPDA egyik igazgatói posztját betöltő George Russell véleményét is megkérdezték az esetről.

„Én az mondtam, hogy ez jó drága kaki volt. Ami a trágárságot illeti, már fél éve beszélünk erről, igazság szerint nem szeretnék már többet foglalkozni vele, mindent elmondtunk erről az elmúlt hónapokban. Sajnos nem volt sok hatása. Pedig nem az lenne mindannyiunk érdeke, hogy együttműködjünk? Egyszerűen együttműködést várunk, nincs értelme, hogy ilyen témában hadakozzunk” – mondta a Mercedes angol pilótája.

„Őszintén mondom, hogy megértem, hogy ott kell lennünk a himnusz alatt, de ez nem olyan egyszerű, mint ahogy egyesek képzelik. Gyakran rohannunk kell a vécére, és még így sem fér bele az autóból való kiszállás és a himnusz közti időbe, mert például a rajtrácson megállítanak egy interjúra” – magyarázta.

„Szóval nem az az egyetlen dolgunk, hogy ott álljunk, néha kell egy szusszanásnyi idő, nem egyszer percre pontosan ott lenni. Megértem azt az álláspontot, hogy a himnusz a futam fontos pillanata, de versenyzői szemszögből valódi logisztikai nehézséget jelenthet akár az is, hogy várnunk kell, hogy szabad legyen a vécé.”

Russell arra a hírre is reagált, hogy a pilótákkal jó ideje konfliktusban álló FIA-elnök, Mohammed bin Szulajm helyettese, Robert Reid csütörtökön lemondott posztjáról, mert nem ért egyet az elnök vezetési módszereivel. Az angol azt mondta, hogy a pilóták konkrétan még nem beszéltek Reiddel vagy az FIA-val, de alapvetően sötét képet festett a felügyelőszervezet állapotáról:

„Egyre kevésbé meglepetés, amikor ilyen hírek érkeznek. Szomorú ezt látni, hogy egy, a sportágban régóta dolgozó, köztiszteletben álló ember távozott. Egyre gyakrabban történik ilyesmi. A dolgok egyre instabilabbnak tűnnek, nekünk, versenyzőknek pedig nincs ráhatásunk semmire, hiába próbálkozunk. A pilóták is helyet kérnek az asztalnál, de úgy tűnik, az FIA egyre inkább csak a saját feje után megy.”