A minap beszámoltunk róla, hogy olasz források szerint a Red Bull valószínűleg azért nem jelentette be még autóbemutatója időpontját, mert megbuktak a törésteszten.

Az információkat senki sem erősítette meg a csapat részéről, de az olasz források tudni vélik, ennek ellenére nem aggódnak a Red Bullnál, és minden rendben lesz a téli tesztek kezdetére.

Ugyanaz a hírforrás állítja azt is, hogy a Mercedes is megbukott 2022-es F1-es autójával a törésteszten. A W13-ast a tervek szerint február 18-án fogja leleplezni a csapat, öt nappal azelőtt, hogy Barcelonában elkezdődne a hivatalos tesztidőszak.

Az olasz Motorsport szerint a Mercedesnél sincs ok az aggodalomra: a csapat egy extrém orrmegoldással rukkolt elő első körben, ám miután elbuktak a törésteszten, visszatértek egy B tervhez, mellyel direkt arra az esetre készültek, ha az első megoldásuk nem menne át a Nemzetközi Automobil Szövetség kötelező ellenőrzésén.

A mezőnyből a Ferrari egyébként már biztosan átment a törésteszten, ezt ők maguk jelentették be még tavaly. FRISSÍTÉS: időközben a Mercedes is megerősítette, hogy már január 13-án megfelelt a W13-as a törésteszten.