Lance Stroll pályafutása első pole-pozícióját szerezte meg a Török Nagydíjon, jó ideig a futamon is vezetett. A második kerékcseréje után azonban vízbe dobott kőként süllyedt el a mezőnyben, végül 72 másodperccel Lewis Hamilton mögött csak kilencedik lett.

Közvetlenül a futam után Stroll nem értette, miért szemcsésedtek a gumijai, a csapat azóta megtalálta a szokatlan hiba okát.

“A szokásos verseny utáni szétszerelés során Lance első szárnyának alján sérülést találtunk, amely jelentősen hozzájárult a második és harmadik etapja során tapasztalt szemcsésedéshez” – írta közleményében a Racing Point.

“Lance már a 17. körtől panaszkodott abroncsainak teljesítményére, illetve jelentős alulkormányozottságra is. A 36. körben friss köztes abroncsokra váltott, de ez nem oldotta meg a problémát, sőt még súlyosabbá vált a szemcsésedés.”

“A szárny aljáról levált lemez miatt jelentősen csökkent az első leszorítóerő. A verseny során láttuk az adatokban, hogy csökkent a leszorítóerő, de mivel látható sérülést nem tudtunk azonosítani a szárnyon, a körülményekkel együtt nem lehettünk biztosak abban, hogy az adatok helyesek.”