A Honda a múlt pénteken bejelentette, hogy nem hosszabbítja meg szerződését a Red Bull-csapatokkal, 2021 végén távoznak a Forma-1-ből.

A fejlemény komoly csapás az energiaital-gyártó számára, hiszen ahogy jó fél évtizede kiderült, a Mercedes nem szeretne motort adni nekik, a Ferrariét nem is érdemes megvásárolni, a Renault-val pedig olyan rossz a viszonyuk, hogy egyik fél sem kívánja az újbóli közös munkát.

Ahogy 2008-ban, amikor mindössze egy angol fontért adták át a gyári csapatot Ross Brawnéknak, a Honda most is igyekszik szépen, az arcvesztést elkerülve távozni a Forma-1-ből, azért bármiben készek lesznek segíteni a Red Bullt 2021-en túl is, mondta a japán gyártó F1-es főnöke, Jamamoto Maszasi.

„A Honda örömmel tárgyal velük, ha bármiben segíthetünk nekik, nem is csak az erőforrást illetően, akármi másról is. Ha bárhogyan segíthetjük az AlphaTauri és Red Bull programját 2021 után, mi készen állunk az együttműködésre” – jelentette ki.

„A Honda nagyon sokat kapott a csapatoktól, szóval a jövőben szeretnénk ezt viszonyozni valamilyen formában.”

A kérdésre, hogy ebbe akár az is beletartozhat-e, hogy a motor szellemi jogait, ipari mintáit átadják a Red Bullnak, hogy aztán sajátjukként gyártsák azt, így felelt Jamamoto:

„Ha a csapat ezzel keres meg, kész vagyok továbbítani a dolgot Japán felé. Ami engem illet, szeretném a lehető legjobban támogatni őket.”

„Velünk gyári partnerségről volt szó, azonban a Red Bull és az AlphaTauri más szállítókkal már talán nem lesz ilyen viszonyban, szóval szeretnénk segíteni nekik, ahogy csak lehet. A célunk, hogy a lehető legkisebb negatív hatással legyen a távozásunk.”

Úgy tudni, a Red Bull eddig nem vetette fel a Hondának a motorprogram átvételét, de lenne logika a dologban: a kiadási plafon bevezetése mellett a versenycsapat működtetése sokkal kevesebbe kerül majd, és bár így is jelentős befektetést kívánna a saját erőforrás gyártása, az amúgy leépítendő dolgozókat át lehetne vezetni oda, ahelyett, hogy el kellene küldeni őket.

Forrás: The Race
Kép(ek) forrása: Getty Images
Kapcsolódó címkék: F1 Forma-1 Honda Jamamoto Maszasi Red Bull Sport