Az itthoni zéró toleranciával szemben Ausztriában vezethet az ember, ha ivott, igaz, csak 0,5 ezrelék a megengedett véralkoholszint, azaz túlzásba nem lehet esni. Ennek ellenére a rendőrök még márciusban egy olyan férfit büntettek meg 980 euróra, akinek a légalkoholszintje volt 0,43 ezrelék – ez véralkoholra „konvertálva” a duplájának felel meg. Az egyenruhások a Teslájában ülve találtak rá az emberre, aki békésen szundikált a sofőrülésben.
A forintban 355 ezernek megfelelő büntetés ellen a férfi azonban az első pillanatoktól kezdve tiltakozott. A rendőrök amiatt szabták ki rá a bírságot, mert ittasan üzemeltetett járművet, csakhogy emberünk mindezt tagadta. Nem is törődött bele a dologba, a bíróságig ment, hogy tegyék semmissé a büntetését.
Végül neki lett igaza,
számolt be az ügyről a Heute.
Történt ugyanis, hogy a férfi azon a márciusi estén némi evés-ivás után csak az autójáig jutott el. A Teslába ülve az autó életre kelt, a fényszórók felkapcsoltak, a műszeregység és a képernyők is bekapcsoltak és a zene is elindult. Emberünk azonban eddig jutott: egy üzenetváltást követően lényegében elaludt.
A bíróságon a Tesla is a vevője segítségére sietett, akik a fedélzeti rendszer adatait megküldték az ügyhöz. Ebből annyi derült ki, hogy a férfi mindössze 12 másodpercig nyomta a fékpedált, P fokozatból nem lépett ki, sebessége pedig mindvégig 0 km/óra volt. Innentől nem volt kérdés, hogy jogtalan a büntetés, hiába ült ittasan a volán mögé.



