Míg 2018-ban és 2019-ben megnyerték a futamot Sebastian Vettellel és Charles Leclerc-rel, a 2020-as Belga Nagydíjon a Ferrari mezőny végi alakulatként szerepelt, a német és a monacói a 13-14. helyen ért célba, az autó teljesen versenyképtelen volt.

„Egy olyan pályán, ahol mind az aerodinamikai hatékonyság, mind a motorerő fontos, nálunk mindkettő hiányzott. Charles és Sebastian mindent megtett, az időmérőn és a versenyen is, de még pontot sem tudtak szerezni. Csalódottak és dühösek vagyunk, ahogy a szurkolóink is, van okuk rá. Nehéz pillanatok ezek, de bele kell állnunk, előre kell tekintenünk, hogy túljussunk ezen a nehéz időszakon” – értékelt a csapat hivatalos sajtóanyagában a főnök, Mattia Binotto.

Újságírói felvetésre a maranellói vezető visszautasította, hogy krízisről lenne szó:

„Szerintem ezt még nem nevezhetjük krízisnek. De egyértelműen egy rossz eredmény egy amúgy is rossz idényben. De már a téli teszteken számítottunk erre. Nincs válság, csak a vihar közepén járunk. Ismerjük az utat, csak meg kell találnunk a megoldásokat, pozitívan kell viszonyulnunk a jövőhöz.”

„Mindannyian felelősek vagyunk ezért a helyzetért. Csapatfőnökként én is vállalom a felelősséget, de a Ferrari összes többi dolgozója is. Egy hajóban evezünk. Úgy gondolom, mindannyian igyekszünk a mostani frusztrációból erőt meríteni a jó reakcióhoz, a kitartáshoz.”

A javulás érdekében a tavalyi, vélhetően szabálytalan motort biztosan nem rakhatják vissza az autóba, de mi a helyzet a 2019-es modell aerodinamikai elemeivel?

„Az idei autó egész más, nem úgy megy, hogy egyszerűen leszedünk valamit egy másikról, felszereljük rá, ez nem lehetséges” – szögezte le Binotto.

Ferrari: Ez még nem krízis 3

A Scuderiát Spában volt világbajnoka, a motorpartner Alfa Romeo autóját vezető Kimi Räikkönen is megelőzte, ami különösen aggasztó.

„A motorerő és az aerodinamikai hatékonyság az első, de ezekkel még nem magyarázható teljesen az ezen a hétvégén nyújtott teljesítményünk, mert nem áll össze a minta a partnercsapatainkkal. Valami van még a háttérben, amit egyelőre nem értünk” – ismerte el a főnök.

A világbajnokság a hétvégén a monzai Olasz Nagydíjjal folytatódik, ahol, ha nem történik valami csoda, hasonlóan gyenge lehet majd a Ferrari…

Forrás: Motorsport.com, Racefans.net
Kép(ek) forrása: Getty Images
Kapcsolódó címkék: F1 Ferrari Forma-1 Mattia Binotto Sport