A Mercedes a téli tesztelésen mindenkit meglepett a DAS névre keresztelt trükkös rendszerével, mellyel a pilóták a kormánykerék húzásával-tolásával menet közben tudják állítani a felfüggesztést, még pontosabban a kerékösszetartást.

A bajnokcsapat már februárban azt mondta, szerintük szabályos a DAS, ugyanis a Nemzetközi Automobil Szövetséggel (FIA) konzultálva végezték a fejlesztést, majd a Red Bull Ring-ig versenybírók hivatalosan is megerősítették ezt, miután a szezonnyitó Osztrák Nagydíjat követően a Red Bull óvást nyújtott be a rendszer miatt.

A Red Bull nem csinált titkot belőle, hogy ezzel a végeredménnyel sem volt problémájuk, ugyanis így zöld utat kaptak arra, hogy kifejleszzék és végül bevessék a saját verziójukat.

Az energiaital-gyártó motorsportfőnöke, Helmut Marko azonban a hétvégén az Auto Motor und Sportnak nyilatkozva elárulta, hogy az első három forduló tükrében félreteszik a saját DAS fejlesztését.

„A DAS egyelőre lekerült napirendről. Először a kasztni problémáit kell orvosolnunk” – utalt arra, hogy a Magyar Nagydíj után elismerte a csapat, aerodinamikai szempontból nincs rendben az RB16-os, a viselkedése nem mindig kiszámítható.

„Mostanra tudjuk, mi működik és mi nem. Innen folytatjuk a fejlesztést, igyekszünk a lehető leghamarabb kijavítani a hibákat. Ezért is nem vetünk be minden új elemet egyszerre, egyesével haladunk, hogy kiderüljön, becsúszott-e valami hiba valahol” – folytatta.

Marko egyébként csodálkozik a Mercedes leplezetlen dominanciáján.

„Miért demonstrálja a Mercedes ilyen nyíltan a fölényét? A mi jó éveinkben mi nem akartunk ilyen otrombán uralkodni, ugyanis Mosley (Max, FIA-elnök) és Bernie (Ecclestone, F1-vezér) azonnal megpróbált volna lelassítani minket.”

Forrás: auto motor und sport
Kép(ek) forrása: Getty Images